Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Ritkább a rák a skizofréneknél

A skizofréniás betegek és szüleik körében ritkábban fordulnak elő daganatos betegségek, még annak ellenére is, hogy egészségtelenül étkeznek, és sokan közülük dohányoznak. Mindennek genetikai okai vannak – támasztotta alá több előadás is az Amerikai Neuropszichofarmakológus Társaság éves kongresszusán.

Az egyik előadásban az Országos Mentális Egészségügyi Intézet (NIMH) kutatói hangsúlyozták, hogy számos rákkal összefüggő gén a skizofrénia kialakulásában is szerepet játszik, csak a két különböző betegségben ezek a gének ellentétes módon viselkednek. A rákos sejtekben ezek a gének az anyagcsere felgyorsulását és a sejt gyors szaporodását idézik elő, még skizofréniában lelassítják a sejteket. A kutatás vezetője, Dr. Daniel Weinerger szerint arra nem használhatók a gének, hogy megjósoljuk, ki melyik betegségben fog szenvedni, ám a rizikó felmérhető segítségükkel.

A NIMH egyik csoportjának vezetője, Dr. Amanda Law az Oxford Egyetemről specifikus genetikai útvonalakat tárt fel, melyek meghatározzák a sejtek „döntéseit” életükről és sorsukról. Véleménye szerint a két betegség furcsa páros, melyek között sok a hasonlóság molekuláris szinten. Másképp válaszolnak a külső hatásokra: rákban a sejtek felgyorsulnak, míg skizofréniában épp ellenkező molekuláris mechanizmus indul be. A kutatónő reméli, hogy ezen útvonalak megismerése lehetséges támadáspontot jelenthet a skizofrénia ellenes célzott terápiák fejlesztésében.

„Nagyon érdekes, hogy egy viselkedészavarokban megnyilvánuló mentális betegség összefüggésben áll a rákkal, ami a legkevésbé sem magatartásbeli probléma. Talán a rákkal kapcsolatban is felmerülhetnek újabb elméletek, most, hogy kiderült ez a jin-yang kapcsolat” – fejtegette Dr. Weinberger.

A cél mostantól e folyamatok visszafordítása nemcsak a skizofrénia, hanem a rák gyógyításának érdelében is. Amerikában kétmillióra becsülik a skizofréniában szenvedő betegek számát, nemrég az Egészségügyi Világszervezet pedig felvette a tíz legelgyengítőbb betegség listájára.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/skizofrenia_rak_daganatos_betegseg_genetika