Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Párkapcsolati és munkahelyi nehézségek várnak a hiperaktív lányokra

A hiperaktív fiatal lányok későbbi életük során gyakrabban szoknak rá a dohányzásra és teljesítenek alul a tanulásban, valamint a munkahelyen, mint egészséges társaik – derült ki nemrég a Montreali és Londoni Egyetem közös kutatásából.

A kutatók vizsgálatuk során 881 kanadai lány életét kísérték figyelemmel 6-tól 21 éves korukig, hogy összefüggéseket találjanak a gyermekkori hiperaktivitás és agresszív viselkedés, valamint a fiatal felnőttkorban kialakuló problémák között. A kísérletben részt vevő lányok közül minden tizediknek voltak hiperaktivitási zavarai, ami mellé sokuknál agresszív viselkedés is társult.

„Adataink szerint az agresszív viselkedéssel párosult hiperaktivitási zavar később komoly problémák forrása lehet. Ezek a lányok gyakrabban lesznek párkapcsolaton belüli erőszak áldozatai, nehezebben találnak munkát, és gyakrabban esnek teherbe már tizenéves korukban.” – nyilatkozta a Londoni Egyetem vezető kutatója, Dr. Nathalie Fontaine.

Az Archives of General Psychiatry c. lapban publikált vizsgálat során kiderült az is, hogy a hiperaktív, illetve agresszív fiatal lányok életük során nagyobb valószínűséggel szoknak rá a dohányzásra.

„Az ilyen lányok esetében komoly megelőző és felvilágosító programokra van szükség, hiszen sokkal nagyobb az esélyük a komolyabb felnőttkori problémák kialakulására.” – mondta el Dr. Fontaine. „Hatékony megelőzéssel elejét vehetjük az ilyen gondok kialakulásának, és ez a legfontosabb ebben az esetben.”



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/hiperaktiv_agressziv_lany_parkapcsolati_tanulasi_munkahelyi_problema_dohanyzas