Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Köldökzsinórral együtt vitte kórházba újszülöttjét

Egy 17 éves kaliforniai lány titokban szült otthonában, majd négy háztömbnyit sétált az újszülöttel a kórházig úgy, hogy a köldökzsinórt nem vágta el.

„Csak kicsit lettem ideges, mikor megindult a szülés” – mesélte pénteken Xochitl Parra a St. Mary Egészségügyi Központban, miközben magához ölelte kisfiát, Alejandrót. „A kisfiú egészséges, és annyit eszik, mint egy díjbirkózó” – mondta Dr. Jose Perez, az újszülött intenzív osztály igazgatója.

A tinédzser lány épp egyedül volt otthon és zuhanyozott, mikor hajnali fél hatkor megindultak a fájások. „Éreztem, hogy jön a feje, ezért leültem, és nyomtam” – mesélte Parra. A mentőket nem tudta hívni, mert a telefont kikapcsolták, és nem akarta ilyen korán felébreszteni a szomszédokat. Besétált a kórház előterébe, és segítséget kért.

„Még nem távozott a méhlepény, és a köldökzsinórt sem vágta el, ezért egyszerre kiáltottunk rá, hogy ne mozduljon” – idézte fel az eseményeket Perez. Az orvos megdicsérte a lányt, hogy haladéktalanul felkereste a kórházat. „El is vérezhettek volna, de hála Istennek nem így történt. A kislány tudta a dolgát. Bebugyolálta a kicsit, és eljött ide.”

A középiskolai tanuló titokban tartotta terhességét, mert attól félt, anyja kiteszi a szűrét otthonról. Az újdonsült nagymama azonban megbarátkozott a gondolattal, és segíteni fog a csecsemő gondozásában, hogy a lány folytathassa tanulmányait.

Perez szerint az eset igen szívet melengető. "Annyi szörnyűséget hallani tinikről, akik a kukába dobják gyermeküket. Ez a kisbaba jól van, és reméljük, ez a történet jól végződik majd a hirtelen kibővült családban.”



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/szules_ujszulott_mehlepeny