„Nálunk a rémálom Suzie, a biztonsági tanácsadó megjelenésével kezdődött” – írja nemrég megjelent cikkében Christopher Noxon szakújságíró.
„Előtte úgy véltük a feleségemmel, hogy elég jól megbirkózunk majd a szülői feladatokkal, legalábbis a kutyánk már egy éve velünk lakott, és még élt. Egy baba gyerekjáték lesz! Azon a végzetes délutánon Suzie megjelent a lakásunkban széles mosollyal ajkán, és a cég logójával díszített pólóban. A lépcső korlátja valóságos halálcsapda – tért máris a tárgyra – a baba feje beszorulhat, és jaj! Majd továbbsétált a konyhába. Lássuk csak! – nyitotta ki a mosogató alatti vegyszeres szekrényt – Micsoda méregtár! Elég egy korty ezekből, és … vége! Suzie a fürdőszobában is hatásos színielőadást rendezett. Ténykedését nem is vizsgálatnak nevezném, inkább félelemkeltésnek.”
”Hogy bedőltem-e neki? Naná! Tehettem volna mást? Persze, hogy megvettem a biztonsági wc-zárat, a műanyag korlátvédőket, a habszivacs asztallapfedőt, és egy veszélyes bűnöző féken tartásához elegendő zárakat és reteszeket. Ezzel beavatást nyertem a modern szülő intézményének lényegébe, mely voltaképp abból áll, hogy megpróbáljuk előrevetíteni az összes szörnyűséget, ami a gyermekünkkel történhet, majd elmegyünk megvásárolni a megelőzéshez szükséges védőfelszereléseket.”
Egyenesen ártalmas!
Az idegesség és a fogyasztói szemlélet részletezése elolvasható Pamela Paul új könyvében. A szerző bemutatja, hogyan adnak el mindent a cégek kezdve a mozgásérzékelő monitoroktól az oktató DVD-ken át, és virágzó üzletet építenek az olyan szülőkre, akik nem bízzák saját magukra gyermekük biztonságát.
Tény, hogy a szülők sosem költöttek még ennyit gyermekeikre, mint most. Az Egyesült Államokban ez az összeg 66%-kal emelkedett az elmúlt évtizedben. "Azt hisszük, hogy a jobb gyermek megvásárolható. Meg vagyunk győződve arról, hogy a DVD és a biztonsági felszerelések helyes kombinációjával a gyermekünk ép bőrrel ússza meg a totyogó kort, és egyenesen a legjobb iskolába vezet az útja” – mondja Paul. A szerző szerint a legtöbb, aggódó szülőknek készült eszköz teljesen felesleges, vagy egyenesen ártalmas. „Ha vattába csomagoljuk a gyerekeket, nem fog bennük kialakulni az egészséges veszélyérzet. Azt akarjuk, hogy megtanuljanak vigyázni magukra, de ha mindent bebiztosítunk körülöttük, nem fognak odafigyelni a veszélyekre.” Paul szerint a túlféltés csapdáját elkerülhetjük, ha józanul értékeljük a termékeket és szolgáltatásokat.
A helyzet Magyarországon is hasonló, bár némi lemaradás azért tapasztalható, hiszen mi a 90-es évekig még a „tudatlanság” boldog biztonságában éltünk.
Hogyan maradtunk életben a 90-es évek előtt?
Az alábbiakban egy az interneten keringő, remek gondolatfüzért teszünk közkinccsé. Az ismeretlen szerző szemléletesen ecseteli egy letűnt korszak gyermekinek sanyarú sorsát.
„Gondoljatok csak bele, 1990 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem.”
Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk, mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét. Gondoljunk a zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A-, B-, C-, D- és E-vitamin, viszont Bedeko-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a pre-Domestos korban.
Ezek voltunk mi. Hősök? Talán. Hősei egy eltűnt kornak, amelyen a mai fiatalok értetlenül mosolyognak.”
Összeállította:
Nagy Tímea