Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Komoly gondokat is okozhat a fülzsír

Amerikában új irányelveket készülnek bevezetni a fülzsír okozta elzáródások felismerésére és kezelésére, ezzel is segítve az orvosok munkáját. Az új intézkedések között szerepel az orvosok és páciensek felvilágosítása erről a mindennapi, de sokak életét megkeserítő problémáról.



A fülzsír alapjában véve egy vízben oldódó anyag, amelyet elsősorban elhalt bőr és szőrdarabok, valamint a hallójárat nyirokmirigyei által kiválasztott váladék alkotnak. A fülzsír a fül védelmét szolgálja, és normális esetben nem szükséges az eltávolítása. Ha azonban túl sok termelődik belőle, elzáródást, fájdalmat, viszketést, fülzúgást, vagy hallásromlást okoz. A probléma átlagosan 10-ből egy gyereket és 20-ból egy felnőttet érint. Időseknél jóval gyakoribb, a 60 év felettiek közel egyharmada küzd ezzel a problémával.

 

„Az Egyesült Államokban évente közel 12 millió ember keresi fel a háziorvosát túlzott fülzsírtermelés, illetve fülzsír okozta elzáródás miatt – nyilatkozta Dr. Richard Rosenfeld, az Amerikai Fül-Orr-Gégészeti Akadémia és a Fej- és Nyaksebészeti Alapítvány igazgatója. – Ebből majdnem 8 millióan részesülnek fülzsír-eltávolító kezelésben, amely rengeteg munkát jelent az orvosoknak. Ezért szükséges az új irányelvek bevezetése, amelyek segítségével az orvosok is jobban megérthetik a beavatkozás kockázatait, és a betegek is megtudhatják, hogyan kerülhetik el ezt a betegséget.”

„Sajnos sokan azt hiszik, jót tesznek azzal, ha ők maguk próbálják eltávolítani a fülzsírt a fülükből – nyilatkozta Dr. Peter Roland. – Ez azonban általában további gondokhoz és komplikációkhoz vezet.”

Normális esetben a fülzsír az ember állkapcsának mozgásával (rágással) magától kiürül a hallójáratból. Amennyiben azonban gondok akadnak ezzel, mindenképp keressünk fel egy szakembert, és ne próbáljuk otthon orvosolni a problémát.

Az Amerikai Fül-Orr-Gégészeti Akadémia és a Fej- és Nyaksebészeti Alapítvány által legfontosabbnak tartott információk a következők:
• A fülzsír egy természetes, öntisztuló anyag, amely megvédi a hallójáratot a különböző fertőzésektől, és segíti annak tisztulását.
• A hirtelen hallásromlás oka is lehet a fülzsír okozta elzáródás, ezért az orvosi vizsgálat során mindig ez legyen az első vizsgálati pont.
• A fülzsír könnyen okozhat visszafordítható hallásromlást úgy, ha a hallójárat legalább 80%-át elzárja.

A fültisztítás és a fülzsír eltávolításának leghatékonyabb módszerei:

• a fül fülzsír oldására alkalmas anyaggal – langyos és/vagy sós vízzel – való kiöblítése;
• irrigálás, melynek során a fülzsír eltávolítására alkalmas folyadékkal végeznek beöntést a hallójáratban;
• manuális eszközökkel: fülzsírkanál, farkasfogas csipesz.

A fülzsír eltávolításának helytelen módja a fültisztító pálcikával történő tisztítás, ez ugyanis további problémákat okozhat.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/fulzsir_fultisztitas