Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Leszoktat a dohányzásról és fehéríti a fogakat

A nikotinos rágógumi nem csak a dohányzásról való leszokásban segíthet, de fehérebb is lehet tőle a fogunk – állítja egy tanulmány.

Tehenek fogzománcán végzett kísérletek során a kutatók azt találták, hogy két nikotinos rágógumi is hatékonyabban távolítja el a fogakról a lepedéket, mint a hagyományos „fehérítő” rágógumik. Az összes rágó javítja egyébként a közönséges emberi nyál fogfehérítő képességét.

A BMC Oral Health című folyóiratban megjelentetett eredmények talán még több motivációt adnak a dohányosoknak arra, hogy megpróbáljanak leszokni káros szenvedélyükről. „Ez a szemmel látható fejlődés a fogfehérítő hatásban erősítheti a leszokás iránti vágyat” – írta a Purdue Egyetem munkatársa, Michael Moore vezette kutatócsoport.

A kísérlet során a tehenek fogzománcát koffeinből, teából és más természetes színezékekből álló keverékbe áztatták 10 napra, majd vagy csak emberi nyálba, vagy rágógumival kevert nyálba tették 3-6-szor 20 perces időszakokra. Azt találták, hogy a nikotinos rágógumik jobban eltávolították a lepedéket, mint a fogfehérítő termékek.

A cigarettafüst közismerten elszínezi a fogakat, így a nikotinos rágógumi fogfehérítő hatása talán még inkább arra sarkallja majd a dohányosokat, hogy folytassák a nikotinhelyettesítő terápiájukat, állítja Moore csapata. Azt írják, hogy „így talán az egészségügyi szakemberek is kihangsúlyozzák majd ezt a hatást, miközben a dohányzásról való leszokásra buzdítják betegeiket. A betegek beszámolója alapján gyakran már csak kozmetikai okokból is betartják a szakértők tanácsait.”



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/fogfeherito_nikotinos_ragogumi