Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Halálos veszélyek leselkednek ránk a kórházakban

Normális esetben gyógyulni megyünk kórházba, vannak azonban olyan esetek, amikor a kórházi tartózkodásunk alatt még betegebbek leszünk, sőt életünk is veszélybe kerülhet.

Az operáció közben a páciensben felejtett műtéti eszközök eltávolítása, felfekvések, kórházi balesetek – a jövőben az ilyen és hasonló kórházi műhibák és balesetek kezelésének költségeit nem fogja kifizetni a Medicare nevű amerikai egészségügyi biztosítási cég. Az utóbbi években több nagy biztosítótársaság vezetett be hasonló szabályokat az USA-ban.

A számítások szerint az Egyesült Államokban évente 44 és 98 ezer közöttire tehető azoknak a száma, akik kórházi műhiba miatt halnak meg. Már az óvatosabb becslések szerint is ez a nyolcadik leggyakoribb halálok az országban. A legtöbben hibás diagnózis, eszközhiba vagy fertőzések miatt halnak meg.

Egy három éves felmérés szerint az egészségügyi műhibák évente közel nyolcvanezer olyan halálesetet okoztak a Medicare betegeinek körében, amelyek mind megelőzhetőek lettek volna. Ezek a műhibák mintegy 8,8 milliárd dollárba kerültek a cégnek.

A leggyakoribb kórházi problémák

Antibiotikum-rezisztens szuperbaktériumok
Azt hinnénk, a kórházakban tökéletes tisztaság uralkodik, ez azonban korántsem igaz. Az Egyesült Államok Betegségirányítási és Megelőzési Központjának (CDC) adatai szerint 2002-ben mintegy 99 ezren haltak meg a kórházakban összeszedett fertőzésekben. A legtöbb fertőzésért a szupervbaktériumnak is nevezett meticilin rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) felelős, amely ellen az ismert antibiotikumok teljesen hatástalanok.

Zaj
A kórházakban az utóbbi évtizedekben egyre nőtt a zajszennyezés, ami gyakran eredményez orvosi hibákat. Az általános nappali zajszint 1960 óta 57 decibelről 72 decibelre nőtt, éjszaka pedig 42-ről 60 decibelre. Az Egészségügyi Világszervezet irányelvei szerint a 35 decibel lehetne a maximum elfogadható érték a kórházakban.

Fáradtság
Az egészségügyi műhibák igen nagy számban az orvosok és ápolók fáradtságának és koncentrációhiányának tulajdoníthatók. A PLoS Medicine adatai szerint már havi egy 24 órás munkanap is közel háromszorosára növelheti az orvosi műhibák előfordulásának esélyeit.

Rossz időzítés
A szívrohammal kórházba szállított betegek esetében minél hosszabb idő telik el az első tünetek észlelése, és a kezelés megkezdése között, annál rosszabbak a páciens esélyei. A JAMA című szaklap adatai szerint a hétvégén és pihenőidőben kórházba szállított betegeknek majdnem 20 perccel többet kell várniuk az orvosi segítségre, mint a hétköznap érkező pácienseknek. Egy 2005-ös kutatás adatai szerint az éjszaka született gyermekeknek 12 százalékkal nagyobb az esélyük a bölcsőhalál kialakulására, mint a nappal született kicsiknek. Ennek oka valószínűleg az éjszakai ügyelet rossz működése, és az orvosok és ápolók fáradtsága.

Égési sérülések
A Pennsylvania Betegbiztonsági Szolgálat adatai szerint az államban minden évben 28 páciens esik áldozatul a kórházakban keletkező tüzeknek. Az egész USA-ra kivetítve ez 550-650 égési sérültet jelent évente.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/korhaz_muhiba_baleset