Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Visszafordítható lehet a végtagok amputációja

Az emberi agy csodálatos alkalmazkodóképességét példázza annak az 54 éves férfinak az esete, aki 35 évvel karja elvesztése után új végtagot kapott, melynek működtetését agya a jelek szerint az eltelt hosszú idő ellenére sem „felejtette el”.

A vizsgálatok szerint a férfi agya négy hónappal a műtét után olyannyira alkalmazkodott az új végtaghoz, hogy szinte teljes egészében visszanyerte annak funkcióját. „Eddig nem voltunk képesek az amputáció visszafordítására, de úgy tűnik, mostantól ez sem lesz akadály” – nyilatkozta Dr. Scott H. Frey, az Oregon Egyetem Lewis Ideggyógyászati Központjának igazgatója.

A férfi 19 éves korában, egy balesetben vesztette el a karját, és 2006 decemberéig egy mesterséges kar segítségével végezte mindennapi teendőit, akkor azonban egyike lehetett azoknak, akiken a világon először karátültetés végeztek.

Négy hónappal a műtét után a férfi visszanyerte tapintó-érzékelő képességét tenyerének egy részén. A funkciós MRI-vizsgálatból kiderült, hogy a kéz e részének érzékeléséért felelős agyi rész újra aktivizálódott: tulajdonképpen újraindította saját magát. Az egyelőre még nem tisztázott, hogy a férfi visszanyeri-e majd teljesen karjának és kezének funkcióit.

„Az agynak azon részei, amelyek az elveszett végtag funkcióiért feleltek, 35 évig más funkciókat láttak el, amikor azonban a levágott végtag pótlásra került, e területek újra aktivizálódtak – nyilatkozta Dr. Frey. – Ennek tudatában reméljük, hogy a jövőben a más agyi és gerincvelő-sérülésekben szenvedők számára is jobb kezelési módszereket fejleszthetünk ki.”

Az eset egyértelműen példázza, hogy még egy felnőtt agya is képes visszanyerni azokat a funkciókat, amelyeket évek hosszú sora alatt elvesztett. Évtizedekkel ezelőtt a tudósok úgy hitték, az emberi agy felnőttkorban már nem képes új neuronokat termelni, az utóbbi húsz év kutatásai azonban rávilágítottak, hogy az agy képes felülírni saját magát és így alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/karatultetes_amputacio_agy