Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Unják a szexet, fogy a népesség

Japán szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy miközben az ország lakossága drasztikusan csökken, minden harmadik fiatal pár egyszerűen felhagyott a szexszel.

A japán Családtervező Szövetség Egyesületének tanulmánya szerint az intim együttlétek hiányát a munka által okozott fáradtság és stressz okozza, vagy csak egész egyszerűen a párok unalmasnak találják azt. Az egyesület elnöke, Dr. Kunio Kitamura szerint a fiatal párok nagy többsége már évek óta fel is adta ez irányú érdeklődését.

Míg 2004-ben a fiatal párok 32%-ának életéből hiányzott a szex, addig – ugyan némi javulás után – 2008-ban már elérte a 37%-ot. Ez az adat alátámasztja azt a 2006-os adatot is, amely szerint az átlagos japán pár mindössze 45-ször közösül évente, ami kevesebb, csak mintegy fele az átlagos 103 alkalomnak.

A japán születési ráta 2007-ben 1,34 volt (vagyis ennyi születés jutott ezer lakosra), ami igencsak messze van az ideálisnak tekinthető 2,08-tól. A demográfiai előrejelzések azt jósolják, hogy a japán népesség 2006-ban mért 127,7 milliós száma 2050-re már csak 95 milliós lesz.

Kitamura szerint a kormány törekszik arra, hogy biztosítsa a japán pároknak a nyugalmat, hogy így hozzájáruljon a népesség növeléséhez. Remélhetőleg ez a törekvés nem lesz haszontalan, és a párok újra, a mostaninál sokkal gyakrabban fognak szexelni.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/japan_parok_szex