Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Az édességevés és a túlsúly ördögi köre

Patkányokon végzett kísérletek szerint az elhízás jelentősen károsítja az ízérzékelést, emiatt az állatok jóval nagyobb mennyiségű és egyre édesebb ételeket vesznek magukhoz. A jelenség megmagyarázhatja, miért képtelenek lemondani az édességről a már amúgy is túlsúlyos emberek.

„Ha már nem érezzük úgy az ételek ízét, mint régebben, hajlamosak vagyunk nagyobb mennyiséget fogyasztani belőle – nyilatkozta Andras Hajnal, a Penn Egészségügyi Egyetem viselkedéstudományi segédprofesszora. – Ez egy ördögi kör, amiből nagyon nehéz kilépni.”

Korábbi kutatások során kiderült, hogy a túlsúlyos emberek kevésbé érzékenyek az édes ízre, viszont jobban is kívánják ezeket, mint a normál súlyúak. A tudósok mostani kísérletük során patkányokat használtak fel a jelenség okainak feltárására.

A túlsúlyos és egészséges súlyú patkányok agyába elektródákat ültettek, hogy megvizsgálhassák az idegsejtek működését az ízérzékelés közben. Ezek után különböző ízű anyagokat (só, citromsav, víz és hat különböző koncentrációjú cukor) adtak a rágcsálóknak.

Az eredmények szerint az egészséges súlyú patkányokkal a túlsúlyos állatokhoz képest jóval kevésbé érzékenyek az édes ízre. Kiderült az is, hogy a túlsúlyos patkányok az alacsonyabb koncentrációjú cukrokra kevésbé, míg a magasabb cukortartalmú ételekre erősebben reagálnak. Ezért hajlamosabbak a túlsúlyosak minél több, minél édesebb dolgot fogyasztani.

A Penn Egyetem kutatói szerint az édes ételek folyamatos nagyobb mennyiségű befolyásolhatja az agy jutalomközpontját is, ami így kevésbé érzékeli az élelmiszerek ízét. „Emiatt lehetséges, hogy a feldolgozott élelmiszerek egyre több cukrot és zsírt tartalmaznak, hiszen az agy jutalomközpontjának kielégítésére egyre nagyobb mennyiségre van szükség ezekből az anyagokból” – nyilatkozta Hajnal professzor.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/tulsuly_edes_izerzekeles