Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Drog az italainkban és az ételeinkben

A tudomány igazolja, amit a kényszeres túlevők már régóta gyanítottak: a cukor addiktív. Sőt, egy kutatás szerint úgy tűnik, hogy az édesítőszerek ugyanazokat a kémiai változásokat indítják be az agyban, mint a kokain vagy a heroin a drogfüggők esetében.  

Bat Hoebel pszichológus, a Princeton Egyetem munkatársának kutatásai szerint a „cukorfüggőség” később akár az alkohol és egyéb drogok használatához is vezethet. Az addikció szintjei az Amerikai Pszichiátriai Társaság definíciója szerint többek között a nagy mennyiségek fogyasztása, az elvonási tünetek és a sóvárgás.

Hoebel kutatása során patkányoktól napi 12 órán át megvonták a táplálékot, majd a nap további részében ételt, és egy olyan cukoroldatot kaptak, melynek összetétele (25%glukóz és 10% szukróz) az üdítőitalokéhoz hasonlít.

A három-négy héten át zajló kísérletek során a patkányoknál viselkedésbeli változásokat figyeltek meg, a cukor fogyasztása pedig az agy jutalmazásért felelős területén a dopamin nevű ingerületátvivő anyag rohamszerű kibocsátását okozta. „Ismert tény, hogy a kábítószerek növelik a dopamin szintjét az agy ezen részében” – mondta el Hoebel.

Ám nem csak a cukor okozta ezt a hatást, hanem a cukor megvonásának és elérhetőségének váltakozása is. Három hét után a patkányok elvonási tüneteket mutattak, hasonlóan azokhoz az emberekhez, akik abbahagyják a dohányzást, az alkoholfogyasztást vagy a morfinhasználatot.

A kutatók ezután gátolták az állatok agyának endorfinjait – ekkor megvonási tüneteket, szorongást, depressziót és a dopamin csökkent szintjét figyelték meg. Ám az absztinencia hosszabb szakaszai nem „gyógyították meg” a patkányokat. Helyette hosszú távú hatások léptek fel az állatoknál: több cukrot emésztettek, mint korábban, mintha sóvárognának a cukorért, és ha nem volt cukor, több alkoholt ittak.

A kutatók szerint ezek az agyi változások olyan étkezési zavarokban szenvedő emberekben is előfordulnak, mint a bulimia és az anorexia, noha további kutatások szükségesek az emberi hatások megerősítésére.

Dr. Louis Aronne, az Átfogó Súlykontroll Program igazgatója szerint ugyan egyesek szerint „A hízást okozó ételek hatnak azokra a mechanizmusokra, amelyek csökkentik a teltségérzetet és kényszert érzünk arra, hogy visszamenjünk és megegyük a cukrot – ez az elhízáshoz vezető ördögi kör.”



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/cukor_drog