Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A koraszülötteknél nagyobb esély lehet az autizmusra

Egy amerikai vizsgálat szerint azoknál a koraszülötteknél, akik a kelleténél három hónappal korábban születtek, kétszer-háromszor magasabb az autizmus kialakulásának valószínűsége.

Az autizmus idegi fejlődési rendellenesség, amelynek tünetei kora gyermekkorban manifesztálódnak. Okai nem tisztázottak, ám a szakértők szerint létrejöttében genetikai és környezeti tényezők egyaránt közrejátszhatnak. Amerikai adatok szerint minden 150. gyermeknél kimutatható az autista tünetegyüttes valamely szimptómája.

A Bostoni Orvosi Egyetem kutatói Karl Kubannal az élen olyan gyermekek fejlődését követték nyomon, akik éretlenül, legkevesebb három hónappal idő előtt jöttek a világra. Kétéves korukban a gyerekek átestek egy magatartási vizsgálaton, amelynek során a kutatók az autizmusra jellemző 23 tünet meglétét igyekeztek kideríteni. A teszt hivatott felhívni a figyelmet az esetleges autistákra, ám nem jelent pontos diagnózist. A hivatalosnak számító kórismét 3 éves kor körül állítják fel.

Míg a „normális” időben született gyermekek 6 százalékánál pozitív a teszt, a bostoni vizsgálatban részt vett koraszülöttek esetében 21 százalék volt. Mivel a koraszülötteknél az autizmussal össze nem függő egyéb fejlődési rendellenességek is előfordulhatnak, s ezek befolyásolhatják a teszt eredményét, a kutatók kizártak minden olyan gyereket, akinél motoros, látási és hallási zavarokat észleltek. A pozitív teszteredményt produkáltak aránya ekkor 16 százalékra csökkent. A kognitív zavarokkal küszködők kizárása után 10 százalék volt azok aránya, akiknél pozitívnak bizonyult a teszt.

Karl Kuban arra figyelmeztet, hogy az autizmus fokozott kockázata nem feltétlenül van közvetlen ok-okozati összefüggésben a koraszülöttséggel. Ellenkezőleg, előfordulhat, hogy bármilyen tényező játszik is közre az autizmusban, ez a szülés idő előtti megindulását is kiválthatja.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/autizmus-koraszulottseg