Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A rákbetegek fele ma már meggyógyul

A nem túl rózsás képet mutató statisztikák ellenére a rák nem a halálos betegség szinonimája, a páciensek fele ma már meggyógyul – hangsúlyozta Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója a Kor Kontroll Társaság és az intézet által rendezett, szűrővizsgálatokkal és szakmai előadássorozattal egybekötött nyílt napon.

A "Nyerj életet!" mottójú rendezvényen elhangzott, hogy a szűrővizsgálatokon való részvétel alacsony Magyarországon, pedig a szűrések szó szerint az életet jelentik, hiszen a rák sokszor akkor válik halálos betegséggé, ha nem ismerik fel időben. Magyarországon évente 32 ezer ember hal meg rosszindulatú betegség következtében, közülük több mint 7 ezren olyan rákfajtákban, amelyek kimutatására már létezik hatékony szűrővizsgálat.

Bírná-e kapacitással az egészségügy, ha mindenki, aki érintett, elmenne ezekre a vizsgálatokra? Az MTI kérdésére Kásler professzor határozott igennel válaszolt. Hozzátette ugyanakkor, hogy számos rákfajtánál nem léteznek szervezett szűrővizsgálatok, és amelyekre szerveznek prevenciós szűrést, azoknál – például a végbélráknál – sokakat visszatart a fájdalmas vizsgálat. Való igaz, hogy ezek nem kellemes procedúrák, de nem hasonlíthatók össze a kifejlődött végbélrák gyógyító kezeléseinek mellékhatásaival.

Általában igaz – hangzott el a rendezvényen tartott sajtótájékoztatón –, hogy az emberek félnek elmenni a szűrővizsgálatokra, mert attól tartanak, hogy ott „kiderül valami”. Tartanak attól, hogy eddigi életük megváltozik, kezelésekre kell járniuk, netán műtét vár rájuk, holott addig egészségesnek hitték magukat. A rák alattomos betegség, sok fajtája nem fáj, és már csak akkor lehet észlelni, amikor esetleg súlyossá válik a beteg állapota.

A nyílt napon szó esett a betegek helyes étkezéséről, a fájdalomcsillapításról, a lelki támasz szükségességéről, a pszichológus és a család szerepéről, a gyógyultak életmódjáról is. Egyre nagyobb azok száma, akik hosszú időn keresztül élhetnek együtt a betegséggel, vagy éppen meg is feledkezhetnek róla.

A népességszámhoz viszonyítva egyre több a rákos beteg a legtöbb európai országban. Ennek legfőbb oka, hogy az emberek tovább élnek, ezért olyanokban is „van ideje” kifejlődni ennek a kórnak, akik korábban, más betegségük miatt, ezt a kort nem érhették meg – mondták a szakorvosok.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/rak-gyogyulas