Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Árulkodó, ha túl sokat beszél szexről a munkában

Általában 25 százalékra tehető azon dolgozók aránya, akik szívesen beszélnek a munkahelyen szexről. Ugyanakkor általában ők azok, akik a legtöbbet hiányoznak a munkából, ezen felül önértékelési zavaraik vannak és hajlamosak a depresszióra.

A torontói és a Brit Columbia-i egyetem kutatói állapították meg a fentieket, amikor a szexuális hátterű különböző munkahelyi viselkedések hatását vizsgálták tréfákon, többé-kevésbé nyílt utalásokon, a témába vágó vitákon, flörtökön keresztül.

A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák: vannak-e az ilyen aktivitásnak pozitív hatásai akár mentális, akár fizikai síkon; hogy mindez megszilárdíthatja-e a kapcsolatokat a munkatársak között, erősödik-e a szolidaritás vagy a cinkosság közöttük, és hogy jótékonyan hat-e a munkavégzésre. Az eredmények azonban éppen az ellenkezőjét igazolták.

Az a bizonyos 25 százalék – férfiak és nők egyaránt –, amelyet szórakoztatnak a szextémák a munkahelyen, vannak leginkább kitéve a társkapcsolati problémáknak. Ezen kívül úgy érzik, hogy nem értékelik őket kellőképpen és a depresszióra is fogékonyabbak. Ennek alapján a kutatók azt ajánlják, hogy „hagyják a szexet a munkahelyen kívül”.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/szex-munkahely