A bochumi kutatók olyan pácienseket vizsgáltak, akiknek a karja hetekig gipszben volt, kezüket alig használhatták. Szenzorok segítségével mérték, hogy milyen sűrűn és intenzitással használták egészséges, illetve begipszelt karjukhoz tartozó kezüket – számolt be a programról a Die Welt című német lap online kiadása.

A kutatók ezt követően megmérték, hogy a mozgás korlátozása milyen hatással van a kézért felelős agyterületre és a tapintásra. A résztvevőknek szorosan egymás mellett álló tűhegyeket kellett kitapogatniuk ujjbegyeikkel. A tapintás minőségének mércéjeként azt a távolságot tekintették, amikor az ember még kettőnek érzékeli a közeli tűhegyeket. A teszteket először a begipszelés után két-három héttel, majd ugyanennyi idővel a gipszlevétel után végezték el.

Mágneses rezonancia tomográf (MRT) segítségével a kutatók kimutatták, hogy a korlátozott kéz mutatóujjának stimulációja lényegesen csekélyebb agyi aktivitást váltott ki a megfelelő területen (szomatoszenzoros kortex), mint az egészséges kéz mutatóujjának ingerlése. A kéz tapintása is gyengült: míg az egészséges kéz még kettőnek érzékelte a tűhegyeket, a beteg már csak egynek.

A gipsz levételét követő pár hét elteltével azonban már nem tapasztaltak eltérést sem az agyterület aktivitásában, sem a tapintásban. A kutatók arra következtetnek az eredményből, hogy a kéz nem használata ugyanúgy agyi válaszreakciókat szül, mint az intenzív igénybe vétel. Azaz, ha nem csinálunk semmit, az agy is korlátozza bizonyos funkcióit: az érintett területek hatékony elrendezéséhez és a szenzomotoros teljesítőképességhez nélkülözhetetlen az érzékelés folyamatossága.