Az apák megünneplését az Egyesült Államokban kezdeményezte a múlt század elején a nyugat-virginiai Mrs. John B. Dodd, született Sonora Smart, akinek apja megözvegyülve is becsülettel gondoskodott hat gyermekéről. Az asszony azután ébredt rá, hogy milyen erő és önzetlenség munkálkodott édesapjában, miután maga is családanya lett. Egy anyák napi szentmisén ötlött fel benne a gondolat, hogy az apákról is hasonló módon kellene megemlékezni. Eredetileg június 5-ére, édesapja halálának évfordulójára tervezte a jeles napot, amelyet végül 1910. június harmadik vasárnapján tartottak meg Spokane városában: ekkor mondott apja emlékére misét a helyi pap.

Később az államok és különböző szervezetek próbálták kiharcolni a kongresszusnál, hogy az ismerje el az apák napját hivatalosan is ünnepnapnak. 1916-ban Woodrow Wilson elnök jóváhagyta az ötletet, de csak 1924-ben tette Calvin Coolidge elnök nemzeti eseménnyé azon célból, hogy „mélyüljön az apa és gyermeke közötti kapcsolat, és hogy elismerjék az apai feladat jelentőségét”. 1966-ban Lyndon B. Johnson elnök rendeletben hivatalosan is apák napjává nyilvánította június harmadik vasárnapját, 1972-ben Richard Nixon elnök kezdeményezésére törvénybe iktatták megünneplését.

Ma már a világ számos országában e napon köszöntik a gyermekek az édesapjukat, másutt azonban különböző időpontokban, Németországban például Krisztus mennybemenetelének napján, azaz a húsvétot követő 40. napon, Romániában május második vasárnapján, a katolikus egyház hagyományosan március 19-én, Szent József napján. Az ünnepnek nincsenek még általánosan elfogadott és meghatározott kötött formái, mindenki úgy fejezi ki édesapja iránti szeretetét, ahogy azt szíve diktálja.

Magyarországon a két világháború között egy gyermekszervezet próbálta az ünnepet a magyar köztudatba átültetni – nem sok eredménnyel. 1994-ben mozgalom indult az apák napja meghonosítása érdekében, s bár ennek már tizenöt éve, még korántsem olyan elterjedt ez az ünnep, mint az anyák napja – noha apa is csak egy van, és apának lenni sem könnyű. Apára ugyanolyan szükségük van a gyerekeknek biológiai, társadalmi, családi és érzelmi értelemben, mint az édesanyjukra. S így, a szünidő elején különösen érvényes az angol közmondás: „Egy apa többet ér, mint az összes tanár”.