Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Ennyi a memóriavédő kávéadag

Napi öt kávé enyhítheti az Alzheimer-kórral járó memóriaproblémákat – idézte amerikai kutatók eredményeit a BBC hírportálja. A hírek ellenére a szakértők óva intenek a koffeintabletta-szedéstől.

A Floridai Egyetem kutatói Alzheimer-kóros egereket vizsgáltak. A kísérlet idején az állatok 18-19 hónaposak voltak, ami nagyjából 70 éves emberi kornak felel meg. Az egerek egyik csoportja naponta öt kávénak, 14 csésze teának vagy 20 pohár kólának megfelelő, mintegy 500 milligramm koffeinnel dúsított vizet ivott.

Két hónap koffeinfogyasztás után az állatok jobban teljesítettek a memóriateszteken, annyira, mintha nem is lettek volna betegek, míg a tiszta vizet ivó egerek állapota nem változott. A kutatók megállapították, hogy a koffein hatására csökkent az Alzheimer-kórt jelző béta-amiloid fehérje molekuláiból álló lerakódások (plakkok) mennyisége az állatok agyában. A feltételezések szerint a koffein a betegség során az agyban kialakult gyulladást is csökkenti.

Gary Arendash, a kutatás vezetője úgy véli, hogy eredményük nem csupán a kór megelőzésére, de a már kialakult betegség kezelésére is ötlettel szolgál. Az állatkísérletek sikerén fellelkesült csoport hamarosan az emberi próbákat is megkezdi. Az eredeti tanulmányt a Journal of Alzheimer,s disease című szakfolyóiratban tették közzé.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/koffein-alzheimer-kor