Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Vérteszt mutathatja ki a tüdőrákot

A nem kissejtes tüdőrák korai és gyors kezelését teheti lehetővé az a teszt, amely biztonságos, gyors és egyszerű módon azonosít a vérben kilenc, a betegséggel kapcsolatba hozható vegyületet – jelentették be a tesztet kifejlesztő cég szakemberei.

„Ez az egyik legígéretesebb teszt, melyet eddig a nem kissejtes tüdőrák előrejelzésére láttam” – értékelte közleményében Harvey Pass, a New York-i Langone Egyetem munkatársa, aki az új diagnosztikus eljárást tesztelte. A próbák során a gyorsteszt több mint 90 százalékos biztonsággal jelezte a tüdőrákot már az 1-es fázisban, amikor még többnyire gyógyítható.

Az eljárás során tömegspektográffal azonosítanak kilenc jelzővegyületet a vérből. A cég kutatóinak bejelentése szerint – mely a tüdőrákról tartott San Franciscó-i nemzetközi konferencián hangzott el – dolgoznak egy még egyszerűbb, hat vegyületet meghatározó teszt kifejlesztésén is.

A tüdőrák világszerte 1,2 millió embert öl meg évente, az eseteket többnyire csak akkor diagnosztizálják, amikor már a daganat szétterjedt a tüdőből. Az összes eset mintegy nyolcvan százaléka nem kissejtes tüdőrák.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/tudorak-verteszt