Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Pár perc alatt lesz megoldás a merevedési zavarra

A merevedési zavar, más néven erektilis diszfunkció kezelésére használt gyógyszereket nem minden férfi szedheti. Számukra jelenthet megoldást egy helyileg ható, állatkísérletek során ígéretesnek bizonyult krém.

A foszfodiészteráz-5-inhibitorok csoportjába tartozó szájon át szedhető gyógyszereket széles körben sikerrel használják, azonban alkalmazásukkor súlyos mellékhatások (fejfájás, látás-, hallás- és gyomorproblémák) jelentkezhetnek, továbbá a szívbetegeknek sem javasolják szedését.

Az új krém nanorészecskék segítségével juttatja be a gyógyszereket és a nitrogén-oxidot, amely az erekcióért felelős erek tágításával hat. A New York-i Yeshiva Egyetem Albert Einstein Orvosi Karának kutatói idős patkányokon tesztelték a krémet, amely az egyik csoport esetében csak nitrogén-oxidot, egy másiknál nitrogén-oxidot és a kísérletes silorphin nevű szert, a harmadik pedig nitrogén-oxidot és tadalafilt tartalmazott. Csaknem valamennyi patkány erektilis diszfunkciója javult.

„A nanorészecskékre adott válasz már néhány percen belül bekövetkezett, amely kívánatos egy ilyen gyógyszernél” – mondta el Dr. Joel M. Friedman élettan és biofizika professzor, a tanulmány vezető szerzője. A szájon át szedett szerek hatása általában fél-egy órán belül jelentkezik. A kutatók reményei szerint az emberen történő kipróbálás néhány éven belül elkezdődhet.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/merevedesi-zavar-krem