Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Buta lesz a gyerek, ha verik

A gyermek szellemi fejlődését is veszélyezteti az a szülő, aki bántalmazza, veri csemetéjét. Minél gyakrabban vernek egy gyereket, annál lassabban fejlődik szellemileg – fedte fel egy hosszú távú amerikai kutatás.

A New Hampshire-i egyetem kutatói azt is bizonyították, hogy a verést elszenvedett gyerekeknek még évekkel később is alacsonyabb volt az intelligenciahányadosuk, mint erőszak nélkül felnövő társaiknak.

Az összefüggést azután állapították meg, hogy kettő-négyéves, illetve öt-kilencéves amerikai gyerek intelligenciahányadosát (IQ) négy év különbséggel két alkalommal is felmérték. A verésben részesülő kicsik IQ-ja a második mérésnél öt ponttal bizonyult alacsonyabbnak, mint a nem vert gyerekeké. Az idősebb csoportnál is 2,8 százalékpont volt az eltérés – tudósít a welt.de.

Hasonló eredmény született a kutatók más országokban történt vizsgálataikor is. Az országok közti összehasonlítás kimutatta, hogy a testi fenyítés magas aránya egészen a kamaszkorig csökkenti az össznépesség átlagos IQ-ját. A szakemberek még azt is gyanítják, hogy az erőszak elterjedése a nevelésben és a lakosság alacsonyabb IQ-ja negatív hatással van egy ország gazdasági fejlődésére.

A csekélyebb intelligencia okaként a tanulmány szerzői a testi fenyítéssel okozott stresszt feltételezik. Amennyiben rendszeresen ütnek egy gyereket, az krónikus stresszhelyzethez vezethet, amely akár éveken át is elhúzódhat. A kutatás szerint ez a stressz kiválthat poszttraumás tüneteket, mint például a rémisztő eseményektől való túlzott félelem, vagy a kismértékű ijedtség, amelyek befolyásolják az intelligencia fejlődését.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/veres-iq-szellemi-fejlodes