Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Édesszájú gyerekből agresszív bűnöző lesz?

A túl sok édességet majszoló gyerekek felnőttként gyakrabban kerülnek rács mögé erőszakos viselkedés miatt, mint kevésbé édesszájú társaik – tárta fel a különös összefüggést egy brit tanulmány.

Több mint 17 ezer gyermeket kísértek figyelemmel brit kutatók közel négy évtizeden át. 34 éves korukra a tízévesen naponta cukrot vagy csokit szopogatók 69 százaléka került rács mögé valamilyen erőszakos bűncselekményért. Azok, akiknek ilyesmi miatt nem volt dolguk a rendőrséggel, 42 százalék fogyasztott naponta édességet.

„Nem arról van szó, hogy az édesség önmagában rossz, a jelenség inkább arról árulkodik, hogyan hozzák meg döntéseiket a gyerekek” – mondta Simon Moore, a Cardiff Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője. Szerinte éppen a szülők vezetik tévútra a gyereküket azzal, hogy a jó viselkedést édességgel jutalmazzák: az ilyenformán mindig azonnali kielégüléshez jutott kicsik nem képesek megtanulni a türelmes kivárást. Ez pedig a lobbanékony, agresszív viselkedés kialakulásának kedvez.

Moore elismerte, hogy a tanulmány eredményei alapján egyértelműen nem ajánlható a szülőknek, hogy ne tömjék cukorral vagy csokival a gyereküket. „Hihetetlenül összetett ez a kérdés. Egyszerűen nem lenne igazságos a cukorkát megtenni bűnbaknak”.

A kutatás a szülői felkészültség, valamint a társadalmi és gazdasági háttér vizsgálatára is kiterjedt, ám ezeknek a szempontoknak a figyelembe vétele után is jelentős kapcsolat mutatkozott a gyermekként fogyasztott édesség és a felnőttkori agresszió között.

Korábbi tanulmányok viszont azt bizonyították, hogy az egészségesebb táplálkozás jobb viselkedést eredményez mind a gyerekeknél, mind a felnőtteknél.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/edesseg-agresszio