Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Tüdőgyulladás végzett egy új influenzás beteggel

Meghalt egy felnőtt férfi, akinek a szervezetében kimutatták az új influenzavírust – jelentette be az egészségügyi miniszter csütörtökön Budapesten.

A 47 éves férfi - aki kórházban halt meg – a negyedik áldozat Magyarországon – mondta a sajtótájékoztatón Székely Tamás. Tájékoztatása szerint a betegnek felső légúti, bakteriális és vírusos fertőzésből kiindult tüdőgyulladása volt, ami a halálát okozta. A férfit tüdőgyulladással kezelték a kórházban, a boncolást követő vizsgálat igazolta szervezetében a A/H1N1 vírust.

A miniszter előző napi, szerdai sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy Magyarországon az új típusú influenza felbukkanása óta 283 esetben igazolták az A/H1N1 vírus jelenlétét. Kitért arra: két héten belül a patikákban is kapható lesz a vakcina.

Falus Ferenc országos tiszti főorvos akkor elmondta: szeptember közepe óta tizennégyen kerültek kórházba az új vírus okozta megbetegedés miatt, közülük öt embert kellett intenzív osztályon kezelni. Kiemelte, hogy most már minden régióban jelen van a vírus, és az elmúlt napok hűvös, esős időjárása kedvez a kórokozók gyorsabb terjedésének. Járvány még nincs – hangsúlyozta, ugyanakkor hozzátette: a szakemberek azt feltételezik, hogy a járvány még ebben évben „fellobban”.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/uj-influenza-tudogyulladas