Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Mégsem árt a szívnek a sok kávé

Korábbi vizsgálatok szerint a túl sok – napi 5 csészényinél több – kávé fogyasztása növeli a szívelégtelenség rizikóját, újabb adatok azonban mindezt cáfolják.

„Nincs tudományos alapja annak, hogy a kávéfogyasztás mérséklésére intsük az embereket a szívelégtelenség megelőzésére hivatkozva” – áll az American Heart Journal októberi számában megjelentetett közleményben, mely egy 9 éven át tartó svéd utánkövetéses vizsgálat megállapításait összegzi.

A Dr. Hanna N. Ahmed által vezetett vizsgálatba 45 és 79 év közötti svéd férfiakat vontak be. A kilenc év alatt a több mint 37 ezer résztvevő 2,1 százaléka került kórházba vagy halt meg szívelégtelenség miatt. A kutatók megállapították, hogy az ilyen esetekben a kávéfogyasztás mértéke nem volt rizikófaktor, még a fokozottan veszélyeztetettek közé sorolt cukorbetegek, vagy korábban szívinfarktuson átesettek körében sem.

Ugyan a résztvevők köre az átlag népességhez képest leszűkített és etnikailag is egysíkú, a vizsgálat nagyszabású, és eredményei jól általánosíthatók.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/kave-szivelegtelenseg