Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Nagy veszélyt jelent az elhízottakra a H1N1

A H1N1-vírus okozta fertőzés minden korosztály tagjaiban súlyos betegséget okozhat, de különösen veszélyeztetettek a túlsúlyos emberek – állapították meg a kaliforniai megbetegedések adatait elemző kutatók.

Az új vírussal fertőződött páciensek átlagosan jóval fiatalabbak, mint általában az influenzaszezonban kezelt betegek, ugyanakkor a betegség ugyanolyan súlyos lehet mind a fiatalok, mind az idősek esetében. A megállapításokat a tavasszal és nyáron Kaliforniában regisztrált első több mint ezer fertőzött személy adatai alapján tették közzé közegészségügyi szakemberek.

„Tanulmányunk arra világít rá, hogy ha egy idősebb ember egyszer kórházba került, akkor nagyobb az esélye rá, hogy belehal a fertőzésbe” – mondta Janice Louie, a Kaliforniai Közegészségügyi Intézet illetékese.

A kórházba kerülő betegeknek összesen 11 százaléka halt meg, de az arány az 50 és annál idősebb korosztályba tartozóknál 18-20 százalék volt. A halálesetek többségét a vírus nyomán kialakuló tüdőgyulladás és az akut légzési elégtelenség okozta.

Más kutatásokhoz hasonlóan most is összefüggést mutattak ki az elhízás és a betegség súlyossága között. A húsz évnél idősebb H1N1-fertőzöttek 58 százaléka volt elhízott – vagyis 30-nál magasabb testtömegindexű –, közülük pedig 67 százalék kórosan elhízottnak számított – testtömegindexük meghaladta a 40-et is. „A szezonális influenza esetében nem találkozunk hasonló jelenséggel” – mondta Louie.

Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) is azt hangsúlyozza, hogy a H1N1-vírus minden korosztály, így a 65 év felettiek számára is veszélyt jelent – mondta el a szervezet vezetője, Thomas Frieden. Azt is hozzátette, hogy az új influenza elleni védőoltást továbbra is ajánlják a fiatalok veszélyeztetett csoportjainak – például az asztmásoknak –, valamint a terheseknek.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/h1n1-virus-elhizott-betegek