Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Árt a szívnek a stressz elfojtása

Egészségünk szempontjából sem mindegy, hogyan kezeljük a munkahelyi stresszt. Egy tanulmány szerint kétszer nagyobb a szívroham rizikója azoknál a férfiaknál, akik elfojtják a munkahelyi feszültséget.

Azoknak viszont, akik nyíltan hangot adnak indulataiknak, nem kell a szívproblémák megemelkedett kockázatától tartaniuk – áll a Journal of Epidemiology and Community Health című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban, amely óva intett a problémák elkendőzésétől. „A féken tartott viták és az elfojtott feszültség erős kapcsolatban van a kardiovaszkuláris betegségekkel” – fogalmaztak a Stockholmi Egyetem stresszkutatói.

A svéd kutatók annak alapján csoportosították a vizsgálatukban részt vevő, átlagosan 41 éves férfiakat, hogy miként reagálnak a konfliktusos helyzetekre: nem szólnak semmit, odébbállnak, vagy később otthon adják ki dühüket.

Azoknál a férfiaknál, akik a konfliktus előli kitérést választották, háromszor nagyobb volt a veszélye annak, hogy szívrohamot kapnak vagy egyéb szívbetegség alakul ki náluk. Összességében a konfliktusokat valamilyen úton-módon elkerülőknél kétszer magasabb volt a szívinfarktus kockázata. Azoknak viszont, akik szabad folyást adtak az őket ért sérelmeknek, és kiadták magukból a feszültséget, nem kellett megemelkedett kockázattal számolniuk.

A kutatás kezdetén, 1992-ben, egyik résztvevőnél sem fordult elő korábbi szívroham, 2003-ra viszont már 47-en estek át infarktuson, vagy haltak meg valamilyen szívbetegség következtében.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/munkahelyi-stressz-szivroham