Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A világ legkövérebb országai

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közzétette a legelhízottabb országok világranglistáját. A listavezető országban szinte minden felnőtt túlsúlyos. A harmadik helyre az Egyesült Államok került.

A szakemberek nem véletlenül emlegetnek globális elhízási járványt: a WHO adatai szerint a világon minden harmadik felnőtt túlsúlyos és minden tizedik kövér. A szervezet előrejelzése szerint 2015-re az elhízott felnőtt népesség száma el fogja érni a 2,3 milliárdot, ami Kína, Európa és az Egyesült Államok együttes lakosságának felel meg.

A világ két legkövérebb állama a Csendes-óceán szigetvilágában fekszik. Az Egyesült Államok úgynevezett önkormányzat nélküli területének számító Amerikai Szamoa lakosságának 93,5 százaléka túlsúlyos, a Kiribati Köztársaságban ez a mutató 81,5 százalék. A WHO a testtömegindex (BMI) alapján sorolta be az országokat.

A 300 milliós Egyesült Államokban 66,7 százalék a túlsúlyos népesség aránya. Az 1960-as évek elején ez az érték még csak 24 százalék volt. Egészségügyi szakértők egyebek mellett az étolaj, a zsiradék és cukor túltermelésében látják a fő okot, amelyet az tett lehetővé, hogy a kormányzat az 1970-es évektől hatalmas mértékben kezdte támogatni a farmokat. Olcsóvá vált olyan termékek előállítása, mint a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup, amely a feldolgozott élelmiszerek egyik leggyakoribb összetevője.

Európában a németek a legkövérebbek: a rangsorban ők állnak a negyedik helyen 66,5 százalékos mutatóval. Szakértők a sörfogyasztást, a zsíros ételeket, az ülő életmódot és a gyorsételek térnyerését okolják a jelenségért.

Az ötödik Egyiptom (66 százalék), amelyet Bosznia-Hercegovina (62,9 százalék), Új-Zéland (62,7 százalék), majd Izrael (61,9 százalék), Horvátország (61,4 százalék) és Nagy-Britannia (61 százalék) követ. A világ legkövérebb embere, egy 444,5 kilós 48 éves férfi az angliai Ipswichben él.

A GlobalPost szakértőkre hivatkozva rámutatott: az egész világon megfigyelhető elhízás modernizációs betegség, amely azt kíséri, hogy mindenhol elterjednek a feldolgozott élelmiszerek. Az utóbbi évtizedekben az emberiség egyre nagyobb része ült autóba ahelyett, hogy gyalogoljon a munkahelyéig, mind többen fogyasztanak hamburgert főzés helyett, ütik számítógépük billentyűzetét, ahelyett, hogy ásót fognának kezükben, és többen lifteznek a lépcsőzés helyett.

Mindezen tényezők együttesen hatnak az elhízás irányába – mondta James Hospedales, a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet munkatársa, aki szerint az az igazán riasztó, hogy nemcsak a középkorúak, hanem a gyerekek és tizenévesek is elhíznak.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/legkoverebb-orszagok