Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Ecetet inni egészséges!

Egy kávéskanál ecet – mindössze ennyi elegendő ahhoz, hogy csökkentsük a vércukorszintünket. Az ecet jótékony hatásával a természetgyógyászok és a néphagyomány már régóta tisztában van, de ezt a meggyőződést eddig tudományosan nem tudták alátámasztani.

Kutatók most azt találták, hogy az ecet az étkezési utáni hirtelen vércukorszint-emelkedést előzi meg az által, hogy „fékezi” a cukor felszívódását elősegítő enzim termelődését.

Az Amerikai Diabétesz Szövetség hivatalos lapjában, a Diabetes Care című folyóiratban megjelent tanulmány kimutatta, hogy a rendszeresen ecetet fogyasztók körében az átlagnál 30 százalékkal kisebb mértékű volt az étkezés utáni vércukorszint-emelkedés, és az úgynevezett glikémiás válaszreakció is kiegyensúlyozottabb volt.

Mindez alátámasztja a természetes gyógymódokat értők véleményét arról, hogy mérsékelt mennyiségű ecet fogyasztása jótékony hatással van a szervezetre.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/ecet-vercukorszint