Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Sosem tűnnek el teljesen a régi tetoválások

A rejtett, átfestett tetoválások valójában sosem tűnnek el teljesen: infravörös fényben ezek is láthatóak maradnak.

A megunt, már nem szeretett tetoválásokat sokan rejtik el úgy, hogy újabb ábrákkal fedik el vagy egészítik ki őket. Mások nem ilyen okból cselekednek így: a bűnözők jellegzetes, azonosításukra is alkalmas tetoválásaikat tüntetik el ily módon.

A Derby Egyetem kutatói most arról számoltak be, hogy infravörös kamera segítségével képesek megállapítani egy tetoválásról, hogy az a bőrfelületen az eredeti tetoválás-e, vagy csupán egy régebbi tetoválást elfedő új alkotás. A kutatók úgy vélik, hogy a digitális fotózás segítségével ezek a vizsgálatok a számítógépeken valóban villámgyorsan elvégezhetők, így azok a nyomok, amelyek a gyanúsítottak tetoválásai alapján vezetnek előrébb egy bűnügy felderítésében, nagyon gyorsan ellenőrizhetőek és vizsgálhatóak.

 

Az egyetem szakemberei a kísérleteik során az egyik hallgató hátán látható pillangó alatti eredeti ördögfigurát sikeresen azonosították a digitális fényképezőgéppel készített felvételen – a digitális gép ugyanis a hagyományos színes fényképezőgéppel szemben érzékeli az infratartományt is, így képes rejtett rétegeket és változtatásokat is azonosítani.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/tetovalasok-infravoros-feny