A visszatérő rohamokban jelentkező, többnyire féloldali fejfájás előfordulása a teljes népességre vonatkoztatva 8-12 százalék, ezen belül leggyakoribb a 20-50 közötti nők körében – náluk a 20-25 százalékot is eléri a gyakorisága. A migrénes rohamok 4 órától 3 napig is eltarthatnak és havonta többször ismétlődhetnek. A fájdalom általában lüktető, görcsös jellegű, szinte mindig hányinger, de legalábbis étvágytalanság, a külvilág ingerei (fény, hangok, szagok) iránti fokozott érzékenység kíséri.
A Harvard kutatói 20, látását vesztett beteget vizsgálat. Egy részük valamilyen szembetegség – az ideghártya (retina) daganata vagy glaukóma (zöld hályog) – miatt egyáltalán nem látott. Mivel a fényérzékenység is elveszett, esetükben nem alakulhatott ki az alvás-ébrenlét normális ritmusa.
A betegek másik csoportjába tartozók az ideghártya elfajulása miatt ugyan elveszítették látásukat, de a fényérzékelésük megmaradt, ahogy az alvás-ébrenlét ritmusa is.
Míg az első csoport tagjai nem reagáltak a fényre, a másodiké a fejfájás fokozódására panaszkodtak, amikor a fény hatásának tették ki őket, különösen ha kék vagy szürke hullámhosszú fényről volt szó.
„Ez arra utalt, hogy a látóideg is részt vesz a folyamatban, mivel a teljességgel vak személyeknél ez az ideg nem továbbítja a fényimpulzusokat az agyba” – magyarázta a vizsgálatokat irányító Rami Burstein professzor. Hozzátette: gyanítják, hogy a folyamatban részt vesznek a retina közelmúltban felfedezett érző sejtcsoportjai is.
Amikor a kutatók állatkísérleteik során apró elektródákat ültettek ezekbe a „migrénes neuronokba”, felfedezték, hogy a fény elektromos impulzusok áradatát indítja el, amelyek ezeken az idegsejteken összpontosultak. Az idegsejtek egy ideig aktivált állapotban maradtak azután is, hogy megszűnt a fény hatása. „Ez megmagyarázza, miért mondják a betegek, hogy a fejfájás a fényhatás után pár másodperccel fokozódik, de akár 20-30 percet is el kell tölteni egy sötét helyiségben, hogy enyhüljön a szenvedés” – tette hozzá.