Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Depressziót okoz a túl sok netezés?

Az átlagosnál jóval többet internetezők nagyobb valószínűséggel mutatnak depressziós tüneteket – állapították meg brit kutatók, arra azonban nem találtak választ, hogy a túlzott internetezés okozza-e a depressziót, vagy csupán a problémákkal küzdő emberek vonzódnak eleve jobban a virtuális világhoz.

A Leeds Egyetem pszichológusai 1319 brit internetes szokásait és depresszióra való hajlamát vizsgálva egyértelmű bizonyítékot találtak arra, hogy az internetfüggők közül sokan olyan megrögzötten ragaszkodnak a géphez, hogy a valóságos emberi kapcsolataikat szinte teljesen helyettesítik a chatszobák és a közösségi oldalak.

„A tanulmány megerősíti azt a korábbi feltételezést, mely szerint a normális emberi tevékenységeket háttérbe szorító internethasználat olyan pszichológiai rendellenességekkel hozható kapcsolatba, mint a depresszió és a függőség” – mondta a Psychopatology című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője, Catriona Morrison. „Az ilyen típusú internetfüggőség komoly hatást gyakorol a mentális egészségre” – tette hozzá.

A 16 és 51 éves kor közötti résztvevők 1,2 százalékánál állapítottak meg internetfüggőséget, ami azt jelenti, hogy ők aránylag sokkal több időt töltenek a szexuális tartalmú oldalak, online játékok és közösségi oldalak böngészésével, mint mások. Körükben sokkal gyakrabban fordult elő enyhébb vagy erősebb depresszió.

„A megszállott internetezés összefüggésben van a depresszióval, ám azt egyenlőre nem tudjuk, hogy milyen sorrendben követik egymást, vagyis hogy a depressziós emberek menekülnek-e az internetezésbe, vagy inkább az utóbbi okozza a depressziót. Ami azonban egyértelmű, hogy az emberek egy kis részének esetében a túlzott internethasználat a depresszióra való hajlam egyik tünete lehet” – mondta Morrison, hozzátéve, hogy bár az 1,2 százalékos arány igen alacsonynak tűnik, azonban még így is nagyobb a 0,6 százalékos szerencsejáték-függőségnél.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/depresszio-internetezes