Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Baktériumokkal könnyebb lehet a fogyás

Sokak vágya, hogy erőfeszítés nélkül fogyhassanak le. Ez most valósággá válhat, mépedig baktériumok segítségével.

A bélflóra összetétele fontos szerepet játszik a zsírok felszívódásban. Egy 2009-es vizsgálatban brit kutatók kísérleti egerek zsírfelvételét csökkentették úgy, hogy emésztő baktériumaikat emberivel helyettesítették.

Japán kutatók hasonló vizsgálatokat végeztek: Kaduka Jukio és csapata 87 túlsúlyos egyént kért arra, hogy szokásos életvitelének folytatása mellett naponta kétszer igyon száz gramm fermentált (azaz savanyított) tejet, amit a joghurt előállításához is használnak. A kísérleti személyek felénél a tej nagyobb mennyiségű probiotikus Lactobacillus gasseri baktériumot tartalmazott.

Tizenkét hét elteltével a kontrollcsoportnál semmi változást nem észleltek, a baktériumfogyasztók azonban átlagosan egy kilóval könnyebbek lettek – írják a kutatók a European Journal of Clinical Nutrition című szaklapban. Ahhoz képest, hogy semmit nem tettek ezért, ez jelentős eredmény – vonta le a japán kísérletből a következtetést , a Melbourne-i Egyetem kutatója a New Scientist című tudományos hírportál szerint.

Említést érdemel, hogy a joghurtkészítő kutatók egy japán tejtermék-előállító vállalat megbízásából végezték el kísérletüket. Aki emiatt esetleg szkeptikus, maradhat a jól bevált mozgásnál – az biztosan eredményre vezet.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/fogyas-bakteriumok