Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Asztmához vezethet a kezeletlen szénanátha

Az épp szezonjába lépő szénanátha (rhinitis) és az allergiás asztma szoros összefüggésben áll egymással: minden 3-4. szénanáthás egyén asztmás lesz. Az Asztma Világnap fő üzenete az, hogy az asztma kontrollálható.

Magyarországon több mint 230 ezer asztmás áll gondozásban, de ennek másfélszerese az asztmás népesség. Tamási Lilla, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának adjunktusa kedden sajtótájékoztatón Budapesten az asztma világnapja alkalmából felhívta a figyelmet arra is, hogy a megelőzést szolgáló gyógyszert rendszeresen szedni kell, be kell tartani az orvos utasításait, így elkerülhető a kórházba kerülés. Mint mondta, az elmúlt 10 évben nagyon sokat fejlődött az asztmások gyógyszeres kezelése.

Az asztma kialakulásának esélyét növeli, ha az eleinte csak kisebb kellemetlenségeknek látszó tünetek, úgy mint orrfolyás, orrdugulás, szemviszketés, tüsszögést kiváltó szénanátha tartósan fennállnak anélkül, hogy kezelnék. Tamási Lilla hozzátette: a szénanáthához társuló asztmát gyakran nem ismerik fel idejében, pedig a korai diagnózis és megfelelő terápiaválasztás mellett a két betegség tünetei egyensúlyban tarthatók.

A gyermekkori asztma

A gyerekkori asztmáról, az asztma fő tüneteiről, jelenségeiről beszélt Cserháti Endre egyetemi tanár, gyermekorvos. A kisgyermekes szülőknek tilos dohányozniuk, és lakásukban másoknak sem engedhetik meg a cigarettázást. A dohányfüst jelentősen növelheti az asztmás tünetek erősödésének veszélyét, a beteg állapotának romlását – hangsúlyozta.

Egyes gyerekek, az asztmások kétharmada kinövi a betegséget, másoknál végigkíséri teljes gyerekkorukat. A tünetmentessé vált páciensek egy része valóban „meggyógyul”, a többieknek azonban 30-40 éves életkoruk környékén ismét asztmás panaszai lesznek. Az asztmás gyermekek számára az inhalálás az egyik leghatékonyabb kezelés, a spacerek, inhalációs eszközök hatékonyan javítanak az ötévesnél kisebb gyermekeken is.

Segít a testedzés

A testedzés és az állóképesség fontosságára hívta fel a figyelmet Mezei Györgyi gyermekgyógyász, allergológus szakorvos. Egy felmérés szerint az edzéseken, sportokban résztvevő asztmásoknak jobb állóképességük van, mint a nem asztmásoknak. Elmondta azt is, hogy bátorítani kell a szülőket arra, hogy tanulják meg az elsősegélyt, ismerjék a rohamoldót, a gyógyszereket, és akkor nem lesz nagy baj.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/szenanatha-asztma