Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Alvás közben is tanulnak az újszülöttek

Az újszülöttek a nap legnagyobb részét átalusszák, ám agyuk ekkor sem tétlenkedik: kutatók szerint a kisbabák alvás közben is hatékonyan tanulnak és szereznek ismereteket a külvilágról.

A Floridai Egyetem kutatói 1-2 napos újszülöttekkel végeztek vizsgálatokat. Ebben a korban a babák akár 18 órát is alszanak, ám Dana Byrd kutatásvezető szerint eközben is gyorsan tanulják a világot. „Az alvó újszülöttek jobb tanulók, jobb 'adatfelszívók', mint korábban gondoltuk” – mondta a pszichológus.

A vizsgálatban az alvó újszülötteknek egy hangot játszottak le, majd egy aprót fújtak a szemhéjukra. Egy idő után a 26 újszülött közül 24-nél alvás közben is kialakult a tanult reflex: már a hang észlelése után összeszorították szemhéjukat, ráadásul mindezt a megfelelő ritmusban.

A „választ” adó újszülöttek EEG segítségével mért agyi aktivitása is megváltozott, ami azt jelenti, hogy a kutatók mérhetik is a tanulás hatékonyságát.

Byrd hangsúlyozta, hogy a felnőtteknél alvás közben már nem tapasztalható ilyen tanulási képesség. Mint hozzátette, eredményük lehetőséget ad arra, hogy az újszülöttek esetleges fejlődési zavarait igen korán megállapítsák.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/ujszulottek-alvas-tanulas