Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

11 fontos dolog utazóknak

Ha utazik a család, gondolnunk kell az egészségünkre is, ezért jó, ha a családban valaki „egészségfelelős” lesz, tehát felkészül az esetleges beteg ellátására és összeállít egy kis „úti patikát”. A legfontosabb dolog az alapvető egészségügyi ismeretek birtokában felismerni azt, hogy mit (és hogyan) kezelhetünk mi magunk is, és mikor kell mindenképpen orvoshoz fordulni.

1. Kézfertőtlenítés

A koronavírus miatt most elengedhetetlen, hogy az utazásra a maszkok mellett kézfertőtlenítőt is vigyünk. Ha nincs mód folyóvíz alatti szappanos kézmosásra, ideális megoldás az alkoholos kézfertőtlenítő gél, amit bármilyen helyzetben előkaphatunk. Arra figyeljünk, hogy a készítményben az alkoholtartalom legalább 70%-os legyen! Figyelmébe ajánljuk a BradoLife alkoholos kézfertőtlenítő gélt, ami 70%-os alkoholtartalma ellenére nem szárítja a kezet, nem irritálja a bőrt, és nem ragad.

2. Fájdalomcsillapítás

Fájdalom a testünk bármely részén jelentkezhet, így csillapítása is ennek megfelelően változik.

Fejfájás

 

Hátterében változatos okok állhatnak, napszúrást követően az ágynyugalom javasolt, elsötétített szobában, fájdalomcsillapítóval kiegészítve. Legyen tehát mindig kéznél a gyógyszertárakban ismert fájdalomcsillapítók egyike.

 

Torokfájás

Általában meghűlés vagy gyulladás okozza. A gargalizáló szerek és gyulladáscsökkentő cukorkák sokat segíthetnek. Alkalmanként antibiotikus kezelésre is szükségünk lehet, de ezek felírása orvosi feladat!

 

Fülfájás

Fülfájás esetén elegendő lehet a helyi melegítés pl. meleg sóval, illetve orrcseppek használata. Ha a panaszok nem szűnnek, keressünk fel specialistát. Fájdalomcsillapítókra nem reagáló, csillapíthatatlan sírással és a fül nyomásérzékenységével járó esetekben gyermekkorban mindig gondoljunk középfülgyulladásra!

3. Lázcsillapítás

38°C-ig gyógyító lázról beszélünk, ilyenkor nem kell gyógyszert adni. Ha a láz eléri a 38,5 fokot, akkor gyógyszeres csillapítás, ha meghaladja a 39-et, hűtőfürdő és lázcsillapító együttes alkalmazása javasolt. Szigorúan tartsuk be a lázcsillapítók adagolására vonatkozó utasításokat, semmiképp sem adjunk gyakrabban a javasolt mennyiségnél. A hűtőfürdő helyes alkalmazása: tegyük a beteget a kádba testmeleg vízbe, melynek hőfokát kellemesnek érzi. Lassan engedjünk hozzá hidegvizet, míg langyossá, hűvössé nem válik a víz. A hűtőfürdő akkor volt eredményes, ha a láz 38°C alá csökken.

4. Székrekedés

Az egyik leggyakoribb probléma az utazások során, hogy ismeretlen helyen gyakran elnyomjuk a székelési ingert, így könnyen kialakul a székrekedés. Az is előfordul, hogy nem elég higiénikus az illemhely, így szintén „kihagyjuk az alkalmat”. Ha ez több alkalommal is így adódik, már ki is alakulhat a székrekedés. Az ismeretlen ételek szokatlansága is okozhat székrekedést. Figyeljünk oda a zöldségekben, gyümölcsökben gazdag étrendre, ne feledkezzünk meg a folyadékpótlásról, de gyakran ez sem segít. Ilyenkor jó, ha van kéznél olyan hashajtó készítmény, ami nem okoz görcsös fájdalmakkal járó hasmenést, hiszen az is kellemetlen, ha görcsös fájdalmak közepette állandóan az illemhely közelében kell tartózkodnunk.

5. Hasmenés

Lehetőleg hagyjuk, hogy távozzon a szervezetből, aminek távoznia kell, így a kórokozók nem kerülnek be a véráramba. Ami nagyon fontos: a folyadékpótlás! Különösen a gyermekek és az öregek számára jelent fokozott veszélyt a kiszáradás, ami hányás esetén is jelentkezhet, tehát ilyenkor is gondoskodni kell a folyadékpótlásról.

Nagyon sokat segít, ha viszünk magunkkal rehidratáló készítményt, amelyből ital készíthető, segítségével hatásosan előzhetjük meg a kiszáradást. A kiszáradás jelei: aluszékonyság, aláárkolt szemek, a bőr rugalmasságának csökkenése, kevés vizelet. Ha ezeket a tüneteket észleljük, azonnal juttassuk kórházba a beteget, mert életveszélyes lehet az állapota. A hasmenés kezelésének másik fontos pillére a diéta, fogyasszon tehát a beteg kímélő ételeket. Ha 2 napon belül nem rendeződik a hasmenés, hasfogó-fertőtlenítő készítményeket alkalmazzunk.

6. Gombás betegedések

Vannak olyan fertőzést okozó gombák, melyek felületi (bőr, hajlatok, köröm, stb.) fertőzést okoznak, míg mások belszervi fertőzést hoznak létre. Mindkettővel találkozhatunk a nyaralás során is. A vakáció alatt használjunk szellőző, pamut ruhákat, tisztálkodjunk rendszeresen, töröljük magunkat mindenhol szárazra. Uszodában és strandon használjunk strandpapucsot, és gombásodást megelőző, gátló krémet, púdert. Fordítsunk fokozott figyelmet az intim higiéniára is, és mindenképpen a pamut alsóneműt részesítsük előnyben!

7. Allergia

Ha ismert érzékenységünk van, óvakodjunk a kiváltó ágensektől, illetve vigyük magunkkal gyógyszereinket (az asztmások természetesen speciális inhalációs gyógyszereiket is). A szénanáthások ne feledjék otthon bevált szereiket, melyek csillapítják tüneteiket.

Amennyiben ismeretlen eredetű csalánkiütések lépnének fel, tartsunk fehérjementes diétát. Ha gombócérzés keletkezik a torokban, nehézlégzés vagy fulladás lép fel, haladéktalanul keressük fel az orvost! Ne feledjük, hogy az arra érzékenyeknél gyakran egy méhcsípés is végzetes katasztrófát okozhat.

8. Ajakherpesz

Az ajakherpesz napfény hatására is kiújulhat, ezért jó, ha erre is gondolunk nyaraláskor. Többnyire az ajak szélén jelentkeznek a kis hólyagok, amit viszkető, égető érzés kísér. A hólyagocskák fala gyorsan megsérül, így már csak a nedvedző, majd sárgás pörkkel fedett hámhiány látható. A hólyagok, illetve nedvedző területek átlagosan négy napig vannak jelen, a teljes gyógyuláshoz 8-9 nap szükséges.

Leginkább az első négy napban fertőz. Ha valaki máskülönben egészséges, a betegség veszélytelen.

Kezelésére vannak gyógyszerek, de olyan krémek is, melyek megelőzik kiújulását, vagy jelentősen lerövidítik a gyógyulás idejét.

9. Sebek kezelése

Sebtapasz, kötözőszerek, gézlapok, sebfertőtlenítő, olló, sebzárószalag (a megfelelő orvosi ellátásig fontos lehet) legyen az alapcsomagban. A kisebb, felületi sérüléseket is kell fertőtleníteni, mert a kórokozók ezeken keresztül is behatolnak a szervezetbe. Tartsuk szárazon a sebet. Különösen veszélyes sérült bőrfelülettel a természetes vizekben való fürdőzés. Erős vérzés esetén hívjunk mielőbb orvost, addig alkalmazzunk nyomókötést, végtagsérülés esetén hatékonyan csillapítja a vérzést, ha felemeljük a sérült végtagot.

10. Szúnyog- és kullancscsípés

Ha olyan területre megyünk nyaralni, ahol maláriaveszély áll fenn, a gyógyszerek szedése mellett mindenképpen fontos a szúnyogcsípés elleni védekezés. Legyen nálunk készenléti maláriagyógyszer, ha több mint 24 órányi útra vagyunk az egészségügyi ellátóhelyektől. A legegyszerűbb védekezés a zárt ruházat viselése. A szúnyogriasztó készítmények közül azok a hatásosak, melyek kevésbé bőrbarátok, így azokat kisgyermekek esetén inkább a ruházatra fújjuk. A kullancscsípés ellen ugyanígy védekezzünk. Ha mégis kullancs fúródott a bőrünkbe, akkor semmiképp ne krémezzük, mert az állat a fuldoklása közepette több fertőző anyagot juttat a véráramba. Csipesszel távolítsuk el úgy, hogy a fejrésznél ragadjuk meg az állatot, és csavaró mozdulattal húzzuk ki.

11. Napégés

11 és 15 óra között egyáltalán ne napozzunk, és 3 év alatti gyermeket sem napoztassunk. A gyermekeket 50-es védőfaktorú készítménnyel védjük, és ne feledjük ismételten bekenni őket a fürdőzések után. Napkrémmel, kalappal, napszemüveggel védjük magunkat.

 

 



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/nyaralas-gyogyszerek