Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

40 felé élvezik leginkább a szexet a nők

Csinos, negyvenes nő nála jóval fiatalabb férfi oldalán: ők a „pumák”, akik ahelyett, hogy otthon kavargatnák a vacsorát, inkább kalandot keresnek. Nem véletlenül: egy kutatás szerint ugyanis a harmincas-kora negyvenes nők szexuális késztetése sokkal nagyobb, mint a fiatalabbaké.

Amerikai kutatók közel kilencszáz, életkoruk és termékenységük alapján három csoportba sorolható nőt faggattak ki szexuális életükről. Kiderült, hogy a 27-45 éves, azaz a termékenység szempontjából már „leszálló ágban lévő” nők voltak a szexuálisan legaktívabbak és legmotiváltabbak, nekik volt a legtöbb szexuális fantáziájuk, és több kalandba is keveredtek, mint a legtermékenyebb, 19-26 éves, illetve a 45 feletti, a menopauza felé közelítő vagy azt már elért korosztály tagjai.

David Buss, a Texasi Egyetem professzora szerint a nők biológiai órája hatással van a párválasztási szokásaikra, és ahogy az óra egyre inkább ketyeg, azaz egyre kisebb esélyük van teherbe esni, ösztönösen megnő a szexuális étvágyuk – olvasható a Telegraph című brit lap online kiadásában.

A késő harmincas éveikben is bőszen flörtölő, kalandokba bocsátkozó nőket azonban nem csak ösztöneik hajtják, de viselkedésüket tudatosan is alakítják, ugyanis a nők egyre inkább tisztában vannak azzal, hogy egy bizonyos kor után termékenységük hanyatlásnak indul – világít rá a jelenség egy másik oldalára Dr. Pam Spurr szexuális és párkapcsolati szakértő.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/nok-szexualis-aktivitas