Elfogadott nézetet, hogy a kisgyermekkortól megtapasztalt szoros érzelmi kapcsolatok később szilárd alapot jelentenek az élet adta problémák legyűréséhez. A témában végzett eddigi vizsgálatok visszaemlékezésre épültek, és nem az élet első éveiben folytatott kutatásra – emlékeztetnek a Duke Egyetem kutatói, akik vizsgálati személyeiket csecsemő és felnőtt korukban is vizsgálatnak vetették alá.

A nyolc hónaposan fejlődési teszteken részt vevő csecsemők anyjukkal való interakcióját egy pszichológus figyelte meg és értékelte egy, a negatívtól a szívélyesen át a túlzóig terjedő skálán. A szakember egyrészt az anya érzelmi és figyelmi reakcióit, másrészt a baba saját teljesítményére vonatkozó reakcióját figyelte. A kísérleti alanyokat 34 éves korukban a szorongásról, az ellenséges érzületről és a dühről, valamint az általános rossz közérzetről (a káros stresszről) tanúskodó tünetek listája alapján tesztelték.

Az első vizsgálatokon az anyák csecsemőjük iránt mutatott érzelmi szintje az esetek 85 százalékában szokványos volt, tíz százalékban alacsonynak, a többi esetben pedig magasnak bizonyult – olvasható a Journal of Epidemiology and Community Health című szaklapban.

Az adatok összevetése alapján Joanna Maselko és munkatársai megállapították, hogy szociális helyzettől függetlenül felnőtt korukban azoknál volt a legalacsonyabb a szorongás, az ellenséges érzület és a rossz közérzet szintje, akik nyolc hónapos korukban sok szeretetet kaptak anyjuktól.

Érdekes módon nem volt különbség azok között a gyerekek között, akik kevés vagy szokásosnak minősülő szeretet kaptak. A kutatók szerint ennek az lehet a magyarázata, hogy a megfigyelt mintában nem voltak igazán negatív interakciók.

Meglátásuk szerint mindez megerősíti, hogy még a legkorábbi tapasztalatok is befolyásolhatják a felnőttkori életet. A kutatók ezért úgy vélik: a hatékonyság érdekében a gyermekjóléti intézkedések terén jóval korábbi életkorokat kellene megcélozni, hogy „megakadályozzák a negatív tapasztalatok bevésődését”.