Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A rák ismeretlen volt az ókorban

Csaknem ezer óegyiptomi és dél-amerikai múmia vizsgálata alapján brit kutatók azt állítják, hogy a rosszindulatú daganatok gyakorlatilag ismeretlenek voltak az antik világban.

Míg az ókorban igen ritkák voltak a daganatos betegségek, napjainkban az onkológiai kórképek adják a halálozások egyharmadát. Nagy-Britanniában a rákos megbetegedések évente több mint 150 ezer életet követelnek – olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.

Rosalie David, a University of Manchester professzora kollégáival, hogy kiderítse a rákos megbetegedések eredetét, közel ezer mumifikált holttestet vizsgált meg, amelyek közül a legidősebb 3000 éves volt. Emellett fosszíliákat tanulmányoztak, és ókori orvosi szövegeket is elemeztek.

A kutatók összesen öt tumoros esetet találtak, amelyek többsége jóindulatú volt. A fosszilis tumorleletek igen ritkák, a tudományos irodalom pedig csupán egy tucatnyi leletet sorol fel az állatok és a neandervölgyi ember csontmaradványaiban.

Ugyanakkor a tudósok fellelték a múmiáknál az olyan modern kori betegségek tüneteit, mint az érelmeszesedés vagy az ízületi gyulladások, vagyis nem helytállóak azok a felvetések, hogy az ókor emberének túl rövid volt élettartama ahhoz, hogy kifejlődhessenek a rákos daganatok.

A vizsgált múmiák között egyaránt voltak tehetős személyek és szegények – előbbiek 50 éves koruk táján távoztak az élők sorából, utóbbiak élettartama a fele lehetett. Rosszindulatú daganatot egy "közember" múmiájánál találtak, aki i.sz. 200 táján élhetett. Az ókori egyiptomi szövegek esetében ugyan előfordulnak daganatszerű betegségre való utalások, ám a szakértők szerint a tünetek sokkal inkább leprára, némely esetben pedig visszerekre utalnak.

A modern kori feljegyzések tanúsága szerint a rákos megbetegedések gyakorisága a 17. században, az ipari forradalommal kezdett növekedni, különösen a gyermekkori rosszindulatú daganatok esetében volt szignifikáns az emelkedés.

Mint a kutatók rámutatnak, évezredeken át a rákos tumorok gyakorlatilag ismeretlenek voltak, napjainkban viszont a szív- és érrendszeri betegségek után a második vezető halálokká “nőtték ki” magukat. Ily módon a vizsgálat világossá teszi, hogy a daganatok megjelenéséért és növekedéséért egyértelműen a modern életmód, valamint az ipar által okozott környezetszennyezés a felelős.

“Az üzenet egyértelmű – a rák ember kreálta betegség, s nem valamilyen természetes jelenség" – hangsúlyozta Rosalie David professzor.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/rak-okor