Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Néhány cigaretta is elég a rászokáshoz fiatal korban

A dohányzáshoz való hozzászokáshoz egyáltalán nincs szükség hosszú időre: amerikai kutatók szerint a később nehezen leküzdhető függőség fiatal korban már néhány cigaretta elszívása után kialakul.

Mark L. Rubinstein és munkatársai olyan,13-17 éves fiatalokat vizsgáltak San Franciscóban, akik naponta legfeljebb egy-öt szál cigarettára gyújtottak rá. A tizenkét önkéntest mágneses rezonanciás (MRI) vizsgálatnak vetették alá, miközben cigarettázó emberek, valamint a dohányzáshoz kapcsolódó tárgyak, például hamutartó vagy öngyújtó képét mutatták nekik. Kontrollként olyan tizenéveseket is vizsgáltak, akik még soha nem gyújtották rá.

Az MRI-felvételek szerint az alkalomszerűen, naponta csak párszor, esetleg kizárólag társaságban rágyújtó tizenévesek agyában ugyanazok az agyi központok jeleztek aktivitást, amelyek a régóta, sokat dohányzó cigarettázókéban, pedig rágyújtás, nikotinhatás nem történt: a vizsgálat alanyai egyszerűen olyan képeket láttak, amelyek a dohányzás eseményére emlékeztették őket.

A kutatók ebből arra következtetnek, hogy ilyen fiatal életkorban az agyi élvezetközpontok ingerléséhez szinte alig van szükség az élvezeti szer, a nikotin rendszeres hatására: a függőség már minimális, ritka alkalmazás után kialakul.

A Journal of Adolescent Health című szaklapban megjelent tanulmányhoz írt szerkesztőségi közleményben Joseph R. DiFranza hangsúlyozza, hogy az erős dohányosok agyában ugyanazok a területek aktiválódnak, mint a kokain- vagy az ópiumfüggők központi idegrendszerében. Rubinsteinék vizsgálata azt igazolja, hogy a tiniknél ugyanez az idegrendszeri kapcsolat már igen gyorsan kialakul, és ezt a lehető legkorábban kell megelőzni.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/dohanyzas-fuggoseg