Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A monogámia nem egyenlő a hűséggel?

Házas, kapcsolatban, egyedülálló, komplikált – a közösségi portálokon a párkapcsolati státusz megjelölésére szolgáló variációk közül a legutolsónak nagyon is van létjogosultsága, egy kutatás szerint ugyanis sok fiatal számára egyáltalán nem egyértelmű, hogy mit értenek monogámián.

A monogámia az állatvilágban ritka jelenség, az ember számára viszont sok előnye van, más bonyodalmak elkerülése mellett például a szexuális úton terjedő betegségek megelőzését is segíti. Ennek ellenére mégis sokaknak nehéz hűségesnek maradni párjukhoz, a fiatalok pedig nem is igen beszélnek a témáról.

„A párok nagyon nehezen nyílnak meg a témával kapcsolatban, és úgy képzelem, hogy ez a fiatalokra még inkább jellemző” –  idézi Jocelyn Warrent, az Oregoni Egyetem munkatársát a Live Science című tudományos portál.

A szakember munkatársaival 434, házasságban, illetve párkapcsolatban élő, 18-25 közötti párt kérdezett ki kapcsolatukról. Az eredményekből kiderül, hogy családi állapotuktól függetlenül az egyes párok tagjainak 40%-ban eltérő véleményük volt arról, hogy kapcsolatuk mennyire kizárólagos, még akkor is, ha azt állították, hogy a témát korábban megbeszélték egymással. Ráadásul azon párok 30%-a is azt állította, hogy már megcsalta a partnerét, akik egyébként egyetértettek a monogámia kérdésében.

A házasság és a gyermek sem feltétlenül jelent elköteleződést: a hűség és a kizárólagosság a házaspárok számára egyáltalán nem volt egyértelműbb, mint a nem házasoknak, és a helyzet a gyermekes pároknál még rosszabb volt.

Marie Harvey, a kutatócsoport egyik tagja azt tanácsolja a kapcsolatban vagy házasságban élő pároknak, hogy védekezzenek szex közben, és használjanak óvszert. Hiába hiszi sok fiatal, hogy monogám kapcsolatban él partnerével, valójában a családi állapotuk sok esetben inkább „komplikált”.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/monogamia-parkapcsolat