Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Az evolúcióval tűnt el az emberi péniszcsont

A makákóknál és az egereknél még megtalálható a péniszcsont, az ember azonban az evolúciós fejlődés során elveszítette azt a bizonyos DNS-szekvenciáját, amely a férfi nemi szerv csontosodásáért felelős.

A kaliforniai Stanford Egyetem kutatói 510 génszakaszt vizsgáltak meg, amelyek az embereknél már nem szerepelnek, de a csimpánzok és más állatok örökítőanyagában még megtalálhatóak.

A legtöbb esetben olyan génszakaszokról van szó, amelyek nem tartalmaznak fehérje-előállításra szolgáló információkat. Ezeknek a DNS-szeleteknek mégis fontos szerepük van, mivel ezek szabályozzák, hogy a velük szomszédos gének aktivizálódnak-e vagy sem.

Gill Bejerano és csapata szerint az úgynevezett androgén receptorok közelében lévő szabályozó DNS-szekvenciák elvesztése vezetett a például a nagymacskáknál is megtalálható tapintószőrök, valamint a péniszcsont eltűnéséhez az emberi szervezetből.

A National Geographic című természettudományos magazin szerint kanadai kutatók az emlősállatok péniszmérete és az éghajlat összefüggésit vizsgálva kimutatták, hogy a péniszcsont petyhüdt állapotban is bizonyos merevséget biztosít a hímvesszőnek, így a legkisebb izgalom hatására teljes behatolóképességet biztosít. Ez a zord körülmények között élő állatoknál a sikeres szaporodás kulcsa lehet.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/peniszcsont-dns