Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Az álmok csupán melléktermékek

Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Az alvás sokkal fontosabb szerepet tölt be az emlékezet szempontjából, mint eddig hitték, állítják német pszichológusok. Szerintük a mély alvás szakaszaiban nagytakarítás történik, az álmok pedig ennek melléktermékei.



Azok az információk, amelyeket agyunkban napközben felhalmozunk, a mély alvás szakaszaiban hierarchikusan rendeződnek, és vagy biztos helyen tárolódnak, vagy kitörlődnek – taglalta Josef Lukas, a Martin Luther Egyetem pszichológiai intézetének professzora a németországi Halléban tartott Kísérleti Pszichológiai Konferencián.

A szakemberek véleménye szerint ezért hatékonyabb az ébredés utáni tanulás, mint az elalvás előtti.

Egy másik, a pszichológusok körében állandóan boncolgatott téma az a kérdés volt, hogy a nők több dolgot képesek-e egy időben elvégezni, mint a férfiak. Lukas elmondása szerint kísérletileg ezt nem sikerült igazolni, holott számtalan megközelítésben vizsgálták már. Bizton állítható tehát, hogy előítéletről van szó – húzta alá a professzor a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint.

 

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

Megnézem a légkeveréses halogén főzőkészüléket >> [1]

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A figyelem témája ugyanakkor továbbra is rejtély a szakemberek számára. Egyelőre bizonytalan, hogy pontosan mi is irányítja a figyelmet. Van egy igazolatlan elmélet, amely szerint a mozgás és az érzékelés elválaszthatatlan folyamat az agyban – egy zongoristának például ezért nem kell állandóan néznie, hogy mit tesz a kezével.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/almok-figyelem