Langer Róbert tájékoztatása szerint az élődonoros transzplantációk aránya is nőtt: korábban hosszú éveken keresztül 5 százalék körül volt Magyarországon, az elmúlt évben azonban már meghaladta a 13 százalékot. Összehasonlításképp: az európai átlag 2009-ben 18,3 százalék volt.

A szakember szerint reális reális célkitűzés, hogy jövő évtől átmeneti, majd egy év múlva végleges tagja legyen Magyarország az Eurotransplantnak. A nemzetközi szervezethez való teljes csatlakozás után várhatóan a szervek 80 százaléka marad országon belül és az esetek 20 százalékában történik majd szervcsere. A kulcsszó az esélyegyenlőség, hogy a csere által a magyar betegeknek ugyanolyan túlélési esélyeik legyenek, mint mondjuk egy osztrák betegnek.

A tüdőtranszplantáció jelenleg minden fázisa a szervkivételtől az utógondozásig a Semmelweis Egyetemhez kötött, a beültetést azonban külföldön végzik. A bécsi átültetés minden rászoruló magyar beteg számára adott lehetőség, de az osztrák fővárosban drágább a műtét. A helyzet rendezése érdekében az Eurotransplant is azt szeretné, ha ezeket a műtéteket hazahoznák – tette hozzá Langer Róbert.

A donorszám növelésében az Országos Vérellátó Szolgálat égisze alatt működő szervkoordinációs iroda tett komoly erőfeszítéseket. A terv az, hogy a spanyol modellhez hasonló koordinátori rendszer épüljön ki Magyarországon, amihez országosan 45 koordinátorra lenne szükség a donort adó kórházakban. Kísérleti jelleggel négy-hat helyen már elindították ezt a rendszert, amelynek eredményességét számok igazolják – mondta a professzor, példaként említve, hogy az egyik nagy megyei kórházban, ahol 2009-ben egyetlen donáció történt, a rendszer bevezetést követően, 2010-ben már tizenkettő.

A transzplantáció gazdasági szempontból is kifizetődő. Langer Róbert magyarázata szerint a veseátültetés már egy éven belül megtérül, mivel az összes költségét tekintve jóval olcsóbb, mint a dialízis. Életmentő szervek esetében pedig a beteg élete a tét, így etikai és emberségességi szempontból az nem lehet pénzkérdés.