Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Elisszák a memóriájukat a fiatalok

A mértéktelen alkoholfogyasztás egyre növekvő problémát jelent Európában, különösen a fiatalok és az egyetemisták körében. Spanyol szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a rendszeres ivászat a fiatalok hosszú távú memóriáját is komolyan károsítja.

A kutatók szerint a túlzott alkoholfogyasztás következtében azért romlik az új információk elraktározásának képessége, mert az agytörzsben található és a tanulási, illetve memorizálási folyamatokért felelős hippokampusz, rendkívül érzékeny az alkohol mérgező hatásaival szemben.

Az Alcoholism: Clinical and Experimental Research című szakfolyóiratban megjelent tanulmány 122 spanyol egyetemista bevonásával készült. A 18 és 20 év közötti résztvevőket két csoportra, az alkoholhoz fűződő kapcsolatuk alapján absztinensekre és elkötelezett „nagyivókra” osztották a szakemberek, majd neuropszichológiai vizsgálatoknak vetették alá őket, amelynek során vizuális és szóbeli információkat kellett visszaidézniük.

Az alkoholfogyasztók csoportja mindkét feladatban rosszabbul teljesített a nem ivókhoz képest. A tanulmány szerint a gyakori ivászat a hosszú távú memória egyik fajtájaként számon tartott, deklaratív memóriát befolyásolja.

Maris Parada, a spanyolországi Universidade de Santiago de Compostela kutatója szerint a féktelen alkoholfogyasztás összefügg az újonnan kapott verbális információk elraktározásának csökkenő képességével. A kapcsolat olyan befolyásoló tényezőktől is függetlennek bizonyult, mint az intelligenciaszint, a neurológiai és pszichopatológiai rendellenességek esettörténete, a kábítószer- használat, vagy a családban előforduló alkoholizmus – idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

„Mivel a túlzott alkoholfogyasztás negatív következményei kapcsán elsősorban a közlekedési balesetekre, az erőszakos, vagy viselkedési rendellenességekre irányul a legtöbb figyelem, ezért a társadalomnak és a diákoknak sincsenek kellő ismereteik az ivászat agyműködésre gyakorolt negatív hatásairól” – hangsúlyozta Parada.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/alkohol-memoria