Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Még korábban kimutatható lesz a tüdőrák

Amerikai kutatók azonosították a tüdőráksejtek mikro-RNS mintázatát, melynek segítségével a jövőben egy vérből végezhető teszt segítségével kimutatható a daganat, és meghatározható annak agresszivitása.

Az Ohio Állami Egyetem munkatársai daganatos szövetmintákban vizsgálták a tumorok molekuláris mintázatát: 28 daganat- és 24 egészséges tüdőszövetminta RNS-einek rövid szakaszait, az ún. mikro-RNS-eket hasonlították össze, és azonosították a különbségeket. Emellett leírták azt a molekuláris jelleget, ami a daganat agresszívabb viselkedéséhez, és a rossz túlélési adatokhoz társul.

 

Carlo M. Croce professzor és munkatársai ezután 1035 férfitől vettek vér-, köpet-, és vizeletmintát. Az ötven év feletti vizsgálati alanyok mindegyike erős dohányos volt, és öt éve mindegyik évi rendszerességgel CT-vizsgálaton esett át. Az eredményeket összehasonlítva a kutatók 15 mikro-RNS molekulát vizsgálva 20 esetből 18-ban képesek voltak kimutatni a daganatot, még mielőtt a CT látta volna annak megjelenését. Egy másik, hasonló, de független vizsgálati arány 15-ből 12 volt.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmány szerint az eredmények jelentőségét az is adja, hogy a kérdéses molekulák már kimutathatók vérvizsgálattal, amikor a tumort még olyan érzékeny képalkotók sem képesek kimutatni, mint a spirál-CT. A módszerrel akár két évvel hamarabb is bekövetkezhet a daganat felismerése, ami jóval előnyösebb a terápiás lehetőségek szempontjából.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/tudorak-verteszt-rns