Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Mégis rákot okozhat a mobiltelefon?

Az eddig rendelkezésre álló összes tudományos adat arra utal, hogy a mobiltelefon használata növelheti az agydaganat bizonyos típusainak kockázatát, ezért azt az „esetlegesen rákkeltő” kategóriába kell sorolni – állapította meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állásfoglalásában.

Egy 14 ország 31 tudósából álló munkacsoport Lyonban, a WHO részeként működő Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) székhelyén egyhetes tanácskozásuk során több tucatnyi tanulmányt vett alapul annak eldöntésére, hogy lehet-e kapcsolat a rákbetegség és a mobiltelefonok, a mikrohullámú sütők és a radar kibocsátotta elektromágneses sugárzás között.

A tudóscsoport végül a mobiltelefonokat abba a 2B jelzésű – vagyis emberre nézve esetlegesen rákkeltő – kategóriába sorolta, amelyben a DDT rovarirtó és a benzinmotor kipufogógáza is szerepel.

A lépés arra sarkallhatja az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), hogy vizsgálja felül a mobilhasználattal kapcsolatos ajánlásait – mondták el az IARC szakemberei, jelezve, hogy az a rák és a mobilozás közötti összefüggés további kutatásokat igényel.

A WHO korábban úgy foglalt állást, hogy nincs megalapozott bizonyíték a kapcsolatra. Tavaly egy nagyszabású, 13 ezer mobilhasználót tíz éven át követő tanulmány nem talált világos választ arra, hogy van-e kapcsolat a mobiltelefon használata és a rák között. A kutatás azonban utalt egy estleges kapcsolatra a túlzott mobilhasználat és az agydaganat egy ritka, de gyakran halálos kimenetelű fajtája, a glióma kialakulása között.

A mobilok rendkívüli népszerűsége a szakértők számára szinte lehetetlenné teszi, hogy összehasonlítsák az agytumorban szenvedő mobilhasználókat azokkal, akik nem használnak maroktelefont. Egy tavalyi felmérés szerint a mobilelőfizetők száma világszerte elérte az ötmilliárdot, a Föld lakosságának háromnegyedét.

A mobilozási szokások ugyancsak rengeteget változtak azóta, mióta az első tanulmányok évekkel ezelőtt megjelentek, és az sem világos, hogy az akkori kutatási eredmények vajon érvényesek-e még.

Mivel sok rákos daganat kifejlődése évtizedeken át tart, a szakemberek szerint lehetetlen kizárni a mobilok hosszú távú egészségügyi kockázatát. Az eddig publikált tanulmányok egy évtizednél tovább nem követték a kutatásban szereplő embereket.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/mobiltelefon-rak