Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

A tojássárgája védheti a szívet

A tojás tökéletes élelmiszer az ember számára: amellett, hogy kiváló fehérje-, zsír-, vitamin- és ásványianyag-forrás, most antioxidáns tulajdonságaira is fény derült, írta a Science Daily című ismeretterjesztő portál.

Az Albertai Egyetem kutatóinak elemzéséből kiderült, hogy két nyers tojássárgája kétszer annyi antioxidáns anyagot tartalmaz, mint egy alma.

Ha azonban a tojást megsütik vagy megfőzik, antioxidáns tulajdonságai mintegy 50 százalékkal csökkennek, a mikrohullámú sütőben való elkészítés során pedig ennél még kicsivel több vész el értékes vegyületeiből. Ugyanakkor e veszteség után is egy tojás antioxidáns tartalma felér egy almáéval.

A kutatók szerint a tojássárgája antioxidáns tulajdonságát egyebek között két aminosavnak, a triptofánnak és a tirozinnak köszönheti. A tojás további értékes hatóanyagainak felkutatását folytatják – tudatták a Food Chemistry című tudományos folyóiratban megjelent eredeti tanulmány szerzői.

Az antioxidáns hatású anyagok védhetnek a gyulladásos folyamatok, a szív- és érrendszeri betegségek és a rák kialakulása ellen is.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/tojassargaja-antioxidans