Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Internet nélkül magányos az ember

Egy felmérés szerint ha az emberektől akár csak egészen rövid időre is megvonják az internethez való hozzáférést, dühösnek és magányosnak érzik magukat.

Az Intersperience nevű brit közvélemény-kutató cég több mint ezer embert kérdezett meg arról, milyen a viszonyuk az internettel, az okostelefonokkal és egyéb, hasonló eszközökkel, majd megkérték őket, hogy 24 órán át nélkülözzék valamennyi fenti technológiát. A megkérdezettek 53 százaléka ismerte el, hogy dühítette, hogy nem tud netezni, 40 százalékuk pedig arról számolt be, hogy magányosnak érezte magát a világháló nélkül.

A vizsgálatban résztvevők egy része azt a megállapítást tette, hogy az internettől való tartózkodás olyan volt számukra, mintha az ivásról vagy a dohányzásról kellett volna lemondaniuk, sőt egyikük odáig is elment, hogy az érzést ahhoz hasonlította, mintha levágták volna az egyik kezét.

Paul Hudson, az Intersperience vezérigazgatója így nyilatkozott: „Az online és digitális technológia egyre nagyobb területet foglal el az életünkben, kihat a barátságokra, a családi életre, a munkára, a vásárlási szokásokra, és szinte mindenre.”

Korábban a Maryland Egyetem kutatói több száz diákot kértek meg szerte a világon, hogy bírjanak ki 24 órát mindenféle technológia eszköz nélkül, beleértve a tévét és a rádiót is. A kísérlet résztvevői nem írhattak emailt, nem használhatták a Facebookot vagy a Twittert, és még újságot sem olvashattak, csupán a vezetékes telefont és a könyveket nem vonták meg tőlük.

A vizsgálat végén a szakértők megállapították, hogy az önkéntesek olyan pszichológiai és fizikai tüneteket produkáltak, mint a dohányzásról vagy drogról leszokni próbáló függők. Legtöbbjük nyugtalannak és elszigeteltnek érezte magát, és állandóan a mobiljuk után nyúlkáltak, annak ellenére, hogy az nem is volt náluk.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/internet-magany