Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Nem elég hatékony a mellrákszűrés

Bár a szűrések egyre elterjedtebbek, az elmúlt évek során nem mutatható ki észrevehető csökkenés a mellrákban elhunytak számában. Egy nemzetközi kutatócsapat szerint a kezelések és az egészségügyi rendszer javításával jóval több eredményt lehetne elérni.

Számos fejlődő országban csökken a mellrákban elhalálozottak száma, de nehéz megállapítani, hogy ez a tendencia minek köszönhető. 1965 és 1980 között az északi országokban – ahol a többi országhoz képest korábban szűrik a nőket rákra – szokatlanul nagy iramban csökkent a méhnyakrák halálozási aránya, ezért francia, angol és norvég kutatók érdekes vizsgálatba fogtak.

Három országpár adatait vetették össze: Észak-Írországét és az Ír Köztársaságét, Hollandiáét és Belgiumét, illetve Svédországét és Norvégiáét. Az egyes országok egészségügyi rendszere és mellrák kockázatának mértéke minden pár esetében nagyon hasonló volt. Különbség mindössze abban mutatkozott, hogy minden párból a második országban 10-15 évvel később kezdenek szűrni, ezért a kutatók abból a feltételezésből indultak ki, hogy ott csökken nagyobb mértékben a halálozási arány, ahol korábban végeznek szűrést a nőkön.

A British Medical Journal című lapban közzétett eredmények azonban azt mutatták, hogy e tekintetben nem igazán mutatkozott különbség az országok között, ezért a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a mammográfiai szűrés időzítése helyett sokkal inkább az adott ország egészségügyi rendszerének hatékonysága és fejlettsége számít, ha a rák megelőzéséről van szó.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/mellrak-szures-halalozas