Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Nincs szükség állatokra a kozmetikumok teszteléséhez

Állatok helyett laboratóriumi sejttenyészetekben is tesztelhető, hogy az egyes kozmetikumokban használt vegyületek kiváltanak-e allergiás reakciókat, állítják svéd kutatók.

A kozmetikai vagy gyógyszerkészítményekkel szembeni allergiás bőrreakció kiütésekhez, viszketéshez, vagy akár ekcémához vezethet. 2009-től az európai országokban a kozmetikai termékek és alkotórészeik nem vizsgálhatók állatkísérletekben, így a biztonsági tesztek más hatékony módját kellett kidolgozni.

A svédországi Lundi Egyetem kutatói egy leukémia sejtvonalon tesztelték, hogy milyen választ adnak a sejtek ismert kémiai anyagokra. A kísérlet eredményei alapján egy 200 génből álló „biomarker jelcsomagot” állítottak össze, amely szerintük pontosan megkülönbözteti az allergiára hajlamosító vegyületeket a nem érzékenyítő anyagoktól.

A jelcsomag vizsgálatával még azt is előre tudták jelezni, hogy egy adott, allergiára hajlamosító vegyület mennyire erős választ vált ki.

A BMC Genomics című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerzői úgy vélik, az emberi eredetű laboratóriumi sejttenyészet gyors és megbízható helyettesítője lehet az állatkísérleteknek az új vegyületek biztonságosságának kipróbálásában – idézte az EurekAlert tudományos portál.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/allatkiserlet-allergia-vizsgalat