Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://new.vital.hu)

Nyáron jobb a tej a gyerekeknek, mint a víz

A tej sokkal jobban biztosítja az aktív gyerekek folyadékpótlását a nagy nyári hőségben, mint a víz vagy a különböző sportitalok, hívták fel a figyelmet kanadai táplálkozási szakemberek.

„A gyerekek nagyon kiszáradhatnak az aktív mozgás közben, ezért különösen fontos, hogy két játék között pótolják az elvesztett folyadékmennyiséget” – mondta a McMaster Egyetem szakemberei által készített tanulmány vezető kutatója, Brian Timmons, az intézmény Gyermekegészségügyi és Gyakorlati Orvostudományi programjának vezetője.

A tanulmányban nyolc és tíz éves kor közötti gyerekeknek először egy klímakamrában kellett gyakorlatokat végezniük, majd némi szomjoltás után a szakemberek megnézték a hidratáltságuk mértékét.

„A tej sokkal jobban megfelel erre a célra, mint a sportitalok, vagy a víz, mert magas minőségű fehérjét, szénhidrátot, kalciumot és elektrolitokat tartalmaz” – idézte a szakembert a ScienceDaily tudományos ismeretterjesztő hírportál.

A tej pótolja az izzadással elveszített sómennyiséget és hozzájárul a szervezet jobb folyadékmegtartó képességéhez. Ezen kívül az izmok fejlődőséhez és növekedéséhez szükséges fehérjéket tartalmaz, amelyek más italokban nem találhatóak meg.

Timmons szerint az aktív gyerekek és felnőttek általában nem gondoskodnak a megfelelő folyadékpótlásról a testmozgás során, ezért gyakran „hidratáltsági hátránnyal” kezdenek neki az újabb fizikai kihívásoknak. Már egy százaléknyi folyadékhiány is akár 15 százalékkal csökkentheti a teljesítőképességet, megemelheti a pulzusszámot, a testhőmérsékletet és visszavetheti a gyakorlatok folytatására irányuló kitartást. A jelentősebb folyadékhiány pedig növelheti az olyan szívvel összefüggésben lévő problémák kialakulásának kockázatát, mint a hőguta.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://new.vital.hu/tej-folyadekpotlas-gyerekek